fiatalok beteges Instagram Erdősi Petra
Már 700 millió felhasználó lőheti be magát mentális problémákkal, mondjuk, szorongással, depresszióval és egyéb negatív érzelmi hatásokkal. Ez a platform remek út arra, hogyan érezze valaki önmagát magányosnak, csórónak vagy egyszerűen csúnyának.

Mértékegysége a dobbanó szív jel. Ha keveset dobban a szív egy fotód láttán, az halálos ítéletet jelent - ha pedig sokat, az támogatást. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy egy-egy profil láttán megállapítsuk, hogy a tulajdonos melyik mentális problémájára használja gyógyírként. Ám az, hogy valójában többet árt, mint használ, az majdnem teljesen biztos.

Forrás: Shutterstock

Az Egyesült Királyságban készült egy kutatás, ami szerint az Instagram a legegészségtelenebb dolog, amivel egy fiatalkorú lelki fejlődését táplálni lehet. És ez kicsit utánagondolva nem is olyan meglepő.

A közösségi oldalak valóban egy ártatlan céllal szerveződtek: hogy kapcsolatba tudjunk lépni a földrajzilag távol eső ismerőseinkkel. Ez a kedves dolog hamar kinőtte magát, így váltak a Z generáció tagjai (jellemzően 2000 után születtek) digitális bennszülöttekké.

Így vesz meg téged kilóra a szépségipar!http://www.she.hu/herself/20170208-szepsegipar-tokeletesseg-aranymetszes-szepsegideal-zara-vekonysag-alaktalansag-magas-profit.htmlSzépség: átok vagy áldás?http://www.she.hu/stilusszunet/20161103-szepseg-beauty-atok-aldas-genek-pasik.html

Ez csak azért veszélyes, mert szegények tényleg azt hiszik, hogy ennyi az élet. A napokban egy kedves lány ismerősöm, aki rengeteg követővel rendelkezik, egy igazán érdekes videót posztolt, nyilván önkéntelenül, nem túl sok nevelési célzattal.

Azt filmezték le, hogy a lány a pasija hátán lóg, és ők nagyon szerelmesek. A fiú megzavarodva nézelődik, és próbál figyelni az instrukciókra. A lány szerint már ledobhatja a hátáról, a lány mamája szerint, aki feltehetően az egyik producer, még sétálgasson. Kisfiús zavarában ledobja a szerelmét a hátáról. Akkor derül ki, hogy amit a mama készít, az csak egy werkfilm. A lány hamisan nevetgélve, látszólag boldogan fut az éles kamera felé, amit már a papa forgat a blogra.

Nincs is kedvem tovább folytatni ezt az írást. Péterfy Bori már üvölti a fejemben, hogy körömmel kell kiásni a síromat és azt is, hogy szép halott leszek. Nekem pedig ettől nagyon mehetnékem lesz. Mielőtt egy határozott mozdulattal lecsapnám a gépem tetejét, még szippantok egy utolsót az Instagramból. Vannak itt influencerek, micsoda nők, frissen szültek, idézetes cukik, falusi menyasszonyok, művészek és természetesen kukkolók. Kellőképpen beálltam tőle. Most már megyek.

Forrás: Origo

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.