Életem legszebb adventje

Az advent azt jelenti: várakozás. Reménykedés. Mára már annyira fájóan üres, sőt, bosszantó szavak ezek. Hiszen utálunk várni. Buszra, gyermekre, a lakáshitel lejártára, a fizetésemelésre. Sokszor reményvesztetten vonszoljuk magunkat át az életen.

Ugyan már, a remény a gyermekek meg a naiv felnőttek luxusa... - mondjuk cinikusan. Vannak azonban pillanatok, amikor a várakozás és a reménykedés értelmet nyer, pozitív töltetet kap. Amikor szép az advent. 

Forrás: Origo

Életem legszebb adventjeit akkor éltem át, amikor egy civil szervezet munkatársaként 'munkaköri kötelességem' volt adni, örömet szerezni, jó szót szólni. Élményeimet le is írtam a naplómba, hogy soha, de soha el ne felejtsem: van remény.

"Csokit rejtő adventi kalendáriumot vittünk a bentlakásos otthon halmozottan sérült felnőtt lakóinak. Énekeltünk néhány dalt, elmondtuk nekik, mire készülünk az adventi időszakban. Mondtam, hogy jövő héttől karácsonyig minden nap kinyithatnak a kalendáriumon egy ablakot, és megehetnek egy csokit... Jézus születésére emlékezve, aki az igazi ajándék.

Az egyik nagydumás, negyvenes, aliglátó nő, Marika fogta új szerzeményét, elviharzott, majd öt perc múlva üres dobozzal tért vissza: megkínálta barátait. 'Nem értette meg a lényeget' - zsörtölődtem magamban. Otthon is eszembe jutott az eset. Ez az értelmi fogyatékos nő, aki állandóan pénzt kunyerál, és dühöngve ordítja, hogy ha van Isten, akkor őt miért nem látogatja senki, és akinek mindig minden rossz... az nem várt módon szétosztotta 'mindenét'. Rájöttem: tulajdonképpen ő értette meg igazán a 'feladatot'."

"December tizenhatodikán egy idősotthonban jártunk. A kollégáimmal kisdiákok rajzait osztottuk szét a sokszor magányos, fakulásnak indult, szomorú szemű életeknek. Örültek a rajznak, a szavainknak. 'Neki nem kell adni, vak.' - szólt az egyik ápoló az asztalnál ebédelő férfihoz érve. 'Semmi baj, megoldjuk!' - mondtam, bár magam sem értettem, mit is akartam ezzel kifejezni. Kezeim vadul túrták a több száz rajzot. Fogalmam sem volt, mit keresek, de tudtam, hogy meg fogom találni. 'Meg is van!' - adtam át a vak embernek a rajzot. Vattacsomókat ragasztott rá egy gyerek. Rátettem a férfi ujjait. 'Látja? Esik a hó!' Elmosolyodott."

"'Timike, ez egy jó könyv!' - rikkantotta a vak, értelmi fogyatékos roma fiú, miután negyvenöt percig olvasgatta a tőlünk kapott ajándékot: a pontírásos János evangéliumát."

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?