Újév Jónás Zsófi feladni fogadalom
Minden évben teszek újévi fogadalmat. Hogy minek, arra még én magam sem jöttem rá. Eddig ugyanis egyet sem voltam képes betartani. Szerintem kb. egy hét volt eddig a rekordom.

1. Nem káromkodom többet

Egészen a reggeli felkelésig tartottam is magam ehhez. Majd amikor kikeltem az ágyból üdén, szappannal kimosott szájjal, úgy beb@sztam a kislábujjam az ágy szélébe, hogy a fogadalmamnak annyi volt. Úgy káromkodtam, mint egy kocsis a legszebb pillanataiban.

A fogadalom élt: 10 másodpercet.

2. Egészségesen fogok étkezni

Na, ezt éppen 2 éve határoztam el. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán ez hogy merülhetett fel ötletként. Sok zöldség, gyümölcs és fehér hús. Nuku nasi, süti, csoki meg pláne nem. Egészen addig hősiesen tartottam magam, amíg délben szembe nem jött velem a karácsonyi süti legeslegutolsó darabja. Ott ült árván a konyhaasztalon, és csak rám várt. Nem volt szívem ott hagyni egyedül a konyhában, a családja után küldtem szegény párát.

A fogadalom élt: 4 órát.

Forrás: Shutterstock

3. Minden nap lemegyek az edzőterembe

Még ha nem is látszik rajtam, lelkes sportoló vagyok. Átlag heti kétszer izzadok az edzőteremben, ugribugrizom aerobikon vagy futok. Szintén 2 éve elindult bennem a vezérhangya a nagy egészséges táplálkozás közepette, és elhatároztam, hogy minden nap edzeni fogok. Nem volt jó ötlet, most már tudom. A testem egész jól bírta a strapát a negyedik napig, amikor is elszakadt nála a cérna. Sikerült túlterhelnem magam, amitől nem tudtam aludni, így még fáradtabb voltam. Este a fáradtságtól lenyomtam a férjemnek egy igazi nyűgös gyerek hisztit - hatalmas könnyekkel -, majd sikerült nyálcsorgatva belealudnom a kedvenc sorozatomba. Másnap olyan izomfájdalmaim voltak, hogy a wc-re is anyázások közepette ültem le. Maradtam a heti 2-3 edzésnél.

Top 5 leggyorsabban feladott újévi fogadalmamhttp://www.she.hu/herself/20171228-5-leggyorsabban-feladott-fogadalom-ujevkor-jonas-zsofi.htmlA karácsony miatt romlik el a Szilveszter!http://www.she.hu/herself/20171216-karacsonyi-zabalasok-kihizott-ruhak-szilveszterre-sanyii.html

A fogadalom élt: 4 napot.

4. Pozitívan fogok hozzáállni mindenhez

Mostanában a csapból is az folyik, hogy aki nem gondolkodik pozitívan, minimum elmebeteg, de hogy nem szabadna a társadalom közelébe sem engedni, az tuti. Na, én is elhatároztam, hogy csak és kizárólag pozitívan fogok hozzáállni mindenhez. Őszintén szólva, már a kezdetek sem voltak túl rózsásak. Nem igazán passzol ez az egész a személyiségemhez. De amikor a hatodik napon arra keltem, hogy összeszedtem egy jó kis calicivírust, elromlott a fűtés, és a férjem összetörte a kedvenc bögrémet, valahogy nem tudtam ehhez az egészhez pozitívan hozzáállni. Maradtam egész nap morci. És nem bántam meg.

A fogadalom élt: 6 napot.

Forrás: Shutterstock

5. Vezetni fogok Angliában

Na, ez az a fogadalom, aminek a férjem rettenetesen örült. Magyarországon nagyon szeretek vezetni, de valahogy itt, Angliában nagyon nehezen veszem rá magam. Tavaly elhatároztam, hogy vezetni fogok. 7 nappal az új év első napja után el is indultunk vasárnap este a kihalt utcákon gyakorolni. Hogy miért éppen a szakadó esőben kellett nekem ezt az egészet elkezdeni, azt ne kérdezd! Nem számoltam, hogy hányszor koppant a jobb kezem az ajtón, amikor váltani akartam. Már csak azt vettem észre, hogy a világos kárpitos kocsi kicsit véres lett...

A fogadalom élt: 7 napot.

Boldog új évet! ;)

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.