A jégen koppanó tűsarok - avagy hiúság vs. tél

Repkednek a mínuszok, milyen közhely - gondolom magamban, miközben a fűtőtesten áthajolva kinézek az ablakon. Odakint hullik valami csapadék, de lehet az eső, hó vagy bármi más, állagától függetlenül nem vagyunk jó barátok.

Rég előástam a szekrényből a vatelines nagykabátot, a vastag pulóvereket és a nyeles gatyát. Vagy, ahogy a köznyelv mondja: cicanadrágot. Féltőn végigsimítok egyetlen téli, de mégis nőies ruhadarabomon, egy bélelt, szőrmegalléros bőrdzsekin. Amelyből kilóg a hátsóm, tehát nem igazán melegít, cserébe viszont igen dekoratív. Vagyis a hideg időben is én lehetek a Végzet Asszonya. Előkerül a pomponos sapka is - amelyben igyekszem cuki helyett szexinek érezni magam - a hozzá való sállal együtt.

Már tetőtől térdig megvan a szett, amivel túlélhető a tél, de a legkardinálisabb kérdés még hátra van - ez pedig a cipő. Mert abból nem engedek. Tűsarkúmániás lévén, télen is azokat a darabokat kedvelem, amelyek megemelik a magasságomat legalább 8 centivel. Mert a tűsarok számomra nem csak holmi tupír. Sokkal inkább fogalom, szemlélet, látásmód és stílus. Az év háromnegyed részében mindezzel kiválóan együtt tudok élni, viszont a téli hónapokban komoly dilemmákkal nézek szembe.

Forrás: Origo

Mert az üzletekben bizony van kínálat bőven. Ilyen-olyan sarkú csizmák tömkelege kacsingat rám, ám én csak egyvalamit figyelek - a lábbelik sarkát. Hosszas szemezés után az egyiket felpróbálom, és úgy mutat rajtam, mintha rám öntötték volna. Bokánál szűk, az orra finoman hegyes, a sarka, mint a tű. Kincsem, te velem jössz!

Már látom lelki szemeim előtt, ahogy végigparádézom benne a főutcán, a férfiszemek pedig akaratlanul is rám tapadnak. Pont úgy, ahogyan nyáron is, mikor a két pántból álló szandálomban elvonulok a fagyi árusig, aztán haza.

Bilibe lóg a kezem

Ugyanis a valóság sokszor átírja a fejünkben elképzelt képsorokat. Hiszen a küszöbre szóródott hódarára lépve már az udvaron előadok egy tripla leszúrt rittbergert, a szomszédok nagy örömére. Kis híján tapsviharban törnek ki a gangon cigarettázó lakótársak - és még azért is nekem kell elnézést kérnem, ha a nevetéstől magukra öntik a kávéjukat. A táskámmal kalimpálok, mint egy cséphadaró, fogaim között szitkokat szórok, és egy "Csókolom Erzsi néni" -t. Hiszen egy úrinő még a krízis közepén is illedelmes!

Forrás: Shutterstock

De mivel nem vagyok egy feladós fajta, folytatom tovább az utam, kilépek a kapun. Itt ugyanis még tudok lépni, nem úgy, mint az utcán... Kikukkantva lesem a sószóró autót, és a hómunkásokat. Igen, tudom, nem indokolt jobban várni őket, mint a Télapót, de a tél nekem erről szól: a járda szélére kotort hókupacokról, amelyek között nagyasszonyosan elsétálhatok a magassarkú csizmámban. Most persze sószóró sehol, és a munkások is még a forralt bort isszák a sarki kricsmiben, így a hódara durvára darált cukorként lepi be az utat. És csúszik, mint a fittyfene.

Tojógalambként topogva elindulok, közben a tűsarkaim az összes őszről odavetődött falevelet összeszedik. Ezeket persze öt lépésenként lepucolgatom a csizmámról. Hiszen nem vagyok én Poldi bácsi, és momentán a fű sem ér égig... Csak a vérnyomásom.

Próbálok teli talppal lépni, ennek következtében úgy nézek ki, mint aki az éjszakai buliból most tántorog hazafelé, jócskán mólésan. Az utca végéig vagyok hajlandó hiú nőként elbotorkálni, majd sírva feladom, és kilincseknek meg házfalaknak támaszkodva tápászkodom vissza a házunkig.

Egy-egy bokabicsaklásnál azon elelmélkedem, hogy vajon milyen gyors a segélynyújtás a baleseti sebészeten bokatörés esetén? Majd hazaérve leveszem a tűsarkú csizmámat a hiúságommal együtt, és előkotrom a szekrényből a lapossarkú lótifuti cipőmet. A szívemnek kedves darabot pedig elteszem kora tavaszig, a bennem élő tűsarokmániával együtt.

És megpróbálom elhinni végre, hogy a nőiesség eme szimbóluma nélkül is lehet valakiből dögös nő. Mert a bennünk élő múzsa nagysága nem a cipősarok centijében mérendő.

Így pedig tíz perc alatt megjárom az utat, a járdán csúszkálva játékosan. Visszafelé veszek egy forró teát, és látom az árus fiú szemén, hogy cseppet sem izgatja, milyen cipő van rajtam. Az viszont igen, ahogy a kezembe nyomott gőzölgő ital fölött ráemeltem a pillantásomat... tűsarkatlanul. :)

Nyítókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?