A királylány és a plasztikai sebész meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy kis ország vidéki kisvárosában, élt egyszer egy gyönyörűszép kislány. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem. Legalábbis ezt hallotta a szüleitől mindig, és ő hitt nekik. Szépsége tudatában hosszú évekig élte apró kis életét boldogan.

Telt-múlt az idő, a kislány egyre nagyobb lánnyá cseperedett, és az idő múlásával már nem látta magát olyan szépnek, mint azelőtt. Nem tudni, mi változott, de a szülei hiába dicsérték, már nem hitt nekik. A tükörben krumpli volt az orra, a szája túl vékony, a homloka túl magas, és a fülei is nagyok.

Egyre szomorúbb és zárkózottabb kiskamasz lett belőle. Minden barátnőjét sokkal szebbnek látta magánál. A neki tetsző fiúk is rendre másik lányt választottak szerelmüknek helyette. Ez csak azért lehet, mert nem vagyok elég szép! - gondolta magában.

Forrás: Shutterstock

Fiatal lánnyá serdülve kapcsolatait is felemésztette a szorongás. Nagyon akart szeretni, és mindent megtett, hogy őt is szeressék, de a fejében kitörölhetetlenül ott motoszkált a gondolat: ő nem elég szép! Még a közelben élő varázslóhoz is elment, hogy lelkéért cserébe varázsolja őt szebbé. Modern mese ez, ki is lenne más e varázsló, mint a plasztikai sebész? S tényleg! Külsőre szebb is lett a lány, de régóta áhított szépsége mégsem tette őt felhőtlenül boldoggá. Hosszú évek teltek el szomorúságban, szeretethiányban. Sok-sok csalódáson túl, elsírt szerelmek árnyékában, arcán nyomott kezdett hagyni az idő. Üde, fiatal bőrén az élet rajzolta ráncok kezdtek megjelenni, és ezzel megfoghatatlan messzeségbe került tőle a klasszikus szépség ideálja.

Szomorúan, de elengedte a gondolatot. Már nem akart mindenáron szép lenni. Elkezdte inkább szeretni tökéletlenségét. Mikor tükörbe nézett, nem az ősz hajszálait és öregedő bőrét látta meg először, hanem a mosolya mögötti kedvességet. A ráncai mögötti erőt. A romló látása mögötti mókás pillanatokat. Önmagát látta a tükörben, és rájött, hogy akit lát, az mindig is szép volt. Hogy fiatal üdeségében lidérceket kergetett, mert azt hitte, attól lesz boldog, ha szépnek látják mások. Most viszont rájött, attól szép, hogy önmagát szépnek látja. Hogy elfogadja szépnek, amit lát. Már nem félt a tükörtől. Nem bújt más válla mögé, ha fotózták, nem takarta el arcát. Vállalta magát.

Forrás: Shutterstock

Rájött a szimmetrikus arcvonásoktól, az egyenes, arisztokratikus orrtól, a nagy és csillogó szemektől, a hosszú szempilláktól és a telt ajkaktól nem lesz boldogabb, de az elfogadástól és a lelkében lévő harmóniától szebb lesz.

Ez az egykor volt királylány csak egy mesehős. A saját meséjének hőse. Nem változtathatja meg a világot egy csapásra, és nem súghatja senki fülébe, hogy: "Szép vagy, szeresd magad!" Ő csak leírhatja meséjét, másokat biztatva arra, hogy merjenek önmaguk lenni. Fogadják el önmagukat, és tökéletlenségük szeretetével váljanak a világ legszebb nőivé. Higgyék el magukról, hogy a saját meséjükben ők a hercegnők, és, ahogy az a mesékben lenni szokott, egyszer csak eljön értük is a herceg, akivel végül boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?