Nem minden nő vezet rosszul, de én például igen

Minden reggel boldog pillantást vetek a kicsi kocsimra, és közben arra gondolok, hogy a húsz éves Corsám a legvagányabb autó a Földön. Menőbb, mint a szomszéd Mercije, mert az enyém fekete, és spoilere is van. Meg rajta 4 darab T matrica, amit azért kaptam, mert a kocsinak
négy oldala van, és biztos, hogy minden irányból látszódjon, én még milyen béna vagyok...

Néha visszaemlékszem azokra a meghitt apa-lánya pillanatokra, amikor csapkodva hisztiztem, hogy én mégsem akarok vezetni. Úgyhogy nyugodtan vigye innen a francba ezt a szart, és tartsa meg - apu meg csak forgatta a szemeit az anyósülésen...

Nem beszélve az első előzésemről, amire fater csak sóhajtott, majd felvilágosított, hogy ne kurjongassak örömömben, mert ez nem előzés volt. Csak kikerültem egy traktort. Aztán elege lett a több száz kilométeres közös túrázásokból, ezért vezetésre alkalmasnak minősített. Majd azzal a szöveggel engedett utamra, hogy: "Eszterkém, most már vidd innen a hülye kocsidat a picsába!"

Forrás: Shutterstock

Ekkor kezdődtek a kínos és kevésbé kínos, de mindenképpen vicces kalandjaim:

  • Például, mikor életemben először indultam útnak egyedül, egy százötven kilométeres szakaszon. Délután egyre kellett megérkeznem, szóval a biztonság kedvéért már hajnali négykor elindultam, nehogy más sofőrökkel is találkozzam útközben.
  • Vagy ott volt az a srác, aki megkért, hogy parkoljak már egy kicsit arrébb, hogy ő is beférjen mellém. De amikor meglátta a kikerekedett szemeimet, inkább kiszállt az űrhajójából, behajtogatta a kétméteres testét a Corsába, és vigyorogva megoldotta a parkolási manővert.
  • És a fagylaltos kocsis ember, aki beállt a ház elé, és "csak" háromautónyi szabad helyett hagyott. Ami nekem rettentő kevés. Így kénytelen volt tizenöt perces homloktörölgetős navigálással segíteni nekem ahelyett, hogy fagylaltot árult volna.
  • Az autószerelő haverom arcára is tisztán emlékszem, amikor megpróbálta elmagyarázni, hogy az olajcsere évente VAGY tízezer kilométernél szükséges. És nem harmincötezer kilométerenként, évente egyszer.
    Forrás: Shutterstock
  • Egyszer pedig elszakadt a kuplung bowdenem egy útkereszteződés közepén. És habár ahogy azt a pólóm is mutatta, én egy igazi Wonder Woman vagyok, de azért jó volt, hogy jött az a három srác, és letolták a kocsit az útról...
  • Vagy, ahogy ismeretséget kötöttem azzal a lánnyal, aki egy teljesen ugyanilyen kicsi kocsit hirdetett meg "nem egy puncimágnes és szexre sem túl kényelmes" jeligével. Én azonnal írtam neki, hogy mostantól öribarik vagyunk, ha nem bánja.
  • Sosem fogom elfelejteni az első külföldi vezetésemet sem, amikor Szerbiába mentem, de még nem tudtam a zöld nemzetközi biztosítási papír létezéséről. Ahogy arról sem, hogy ha eltévedek, és telefonos segítséget kérek, akkor bizony a szolgáltató tizenötezres roaming díjat számol fel.
  • És mindig emlékezni fogok annak a rendőr srácnak arcára, aki Szilveszter éjszaka azért világított a képembe, mert kiégett a hátsó helyzetjelzőm. Én pedig megkértem, hogy ha már itt van, legyen szíves, cserélje ki nekem.

Szerintem női sofőrnek lenni jó. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?