Akkor is szeretni fogod, ha nem tudod megváltoztatni?

Nem, nem akarom ezredszer is elmondani, hogy legyél önmagad. Az érdekel, hogy annak, akit állítólag szeretsz, hagyod-e, hogy önmaga legyen? Mert bizony kellene, de lehetséges ez egyáltalán?

Talán néha én is azt képzelem, hogy az vagyok, aki nem is lehetnék - hiszen nincsenek is hatalmas szobáim, de még Spanyolországban sem jártam soha. Azon gondolkoztam, hogy ha én szeretem saját magamat egy olyan világban elképzelni, ami nem is létezik - csak azért, hogy néhány lopott pillanatra tökéletesnek tűnjön az életem -, akkor vajon a párom tulajdonságait is ki szoktam színezni? Hiszen ő sem tökéletes - ahogyan egyik ember sem. Képes vagyok elfogadni olyannak, amilyen, és közben egy cseppet sem próbálom megváltoztatni?

Hihetek abban, hogy majd idővel pusztán a szeretet által egymáshoz idomul a gondolkodásmódunk és a viselkedésünk, ahogy a testünk összeszokik éjszakáról éjszakára? Ugyan, nevetséges! Aki ezt mondja, az hazudik. Mert ha már csalódtál életedben, akkor tudod, hogy nem mindig azt kapod, amit remélsz. Éppen ezért megpróbálod felvértezni magad, és előre kiszűrni és eltüntetni a neked nem tetsző dolgokat. Hány nő tiltja el a férjét, párját barátnőktől, barátoktól, lájkolásoktól, üzenetektől?

• "Menj el fodrászhoz!"
• "Borotválkozz meg!"
• "Nem szeretem ezt a pólód."
• "Ne beszélj így!"
• "Nem szeretem ezt a zenét, ne hallgasd!"
• "Nem szeretem ezt a sorozatot, ne nézd!"
• "Ne tedd ezt, tedd inkább azt!"
• "De csak, mert szeretlek. Te is szeretsz, ugye? Ugye?"

Gondolatban felöltöztetted egy pompás, "kurvajólnézelkibenne" ruhába, és a külön bejáratú szőke hercegednek akartad látni. És a tökéletes férjnek, apajelöltnek vagy bárminek, amiről titokban álmodozol - miközben lehet, hogy a közelében sem volt ennek. Egy szűrőt tettél a szemed elé, amin keresztül nézted, és nyomogattad a "fényesség" funkciót felfelé - mert azt akartad, hogy elvakítson. Beleláttál valakit, aki nem is létezett. Talán ő is beléd. Talán minden szerelmespár ezt teszi.

Cenzúráztad, és talán pont a lényeget takartad ki. Ez volt a hiba. Nem szabad sürgetni a dolgokat. Idővel mind változunk, mert ez az élet rendje. Mert ahogy történnek velünk a dolgok, úgy hagyunk magunk mögött régi szokásokat, felejtünk el megunt játékszereket, és valaki olyanná válunk, aki biztosan több valamivel, mint akik eddig voltunk.

Alkalmazkodunk ahhoz, akivel együtt élünk, dolgozunk, naponta beszélünk. Pont olyan természetes ez, mint az, hogy levegőt vesszünk. Megvan a maga üteme és rendszere. Mert ha valaki megpróbálna beleszólni abba, hogy mikor lélegezhetsz, annak súlyos következményei lennének, nemde? Az emberi természet is ilyen, csak némi külső behatásnak nem közvetlen velejárója a halál. De ha szánt szándékkal, erőszakosan meg akarsz változtatni valakit, biztosan megölsz benne valamit. Legvalószínűbb, hogy az irántad érzett szerelmét.

Nyitókép: Shutterstock