Shoppingolás gyerekkel = komoly hiba! :D

Próbáltál már anyuka és lazán vásárolgató csaj lenni egyszerre? Én igen. Egy szép napon hármasban mentünk plázázni: a barátnőm, az ötéves fiam és én.

A terv kivitelezhetőnek tűnt, gondoltam, egyeztetjük hármunk igényeit. Szilvit és engem a szezonvégi akciók motiváltak, a gyerkőcöt a játszóház érdekelte. Ám az első döccenő már a pláza parkolójában felmerült: fél óra telt el annak megvitatásával, hogy az útitársként szolgáló plüssnyuszi bejön-e velünk, vagy az autóban marad. Gyermektelen barátnőm mosolyának őszintesége öt perc után kezdett fordítottan arányosnak tűnni az eltelt idővel... 

Forrás: Shutterstock

Végül Nyuszi a kocsiban maradt, becéloztuk a bejáratot, majd boldogan siklottunk fel az alagsori parkolóból a mozgólépcsőn. Aztán le. Fel és újra le. Számoltam vele, hogy a mozgólépcső menő dolog, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire. Hosszú percekkel később, enyhén szédülve ugyan, de megérkeztünk az alsó szintre.

Barátnőm sürgette a játszóház felkeresését. Csakhogy ott volt a szökőkút, a maga bámulatos szépségével, és nemtomhánypercenként majd' az első emeletig spriccelte a vizet. Tényleg csak néhány magas vízsugarat vártunk ki, Szilvi közben megivott két kávét. Szerintem túllőtte magát koffeinnel, mert egy idő után furcsán rángott a szemöldöke.

Felértünk az emeletre. A cél közelinek látszott, ekkor a fiam közölte, hogy mosdóba kell mennie. Mondanom sem kell, hogy a bejárat a mozi pénztárával szemben van, így ha már ott jártunk, a kifüggesztett képernyőn megnéztük pár rajzfilm előzetesét. Közben konstatáltam, hogy a pláza fényei furcsán megváltoztatnak mindent. Szilvi mosolya például különös vicsorgásra hasonlít... Érdekes.

A játszóháznál mindhárman extázisba estünk, Ádám az ugrálóvárak, Szilvi a közeli ruhaüzletek, én közös örömük láttán. Lebeszéltem az ott lévő gyerekfelügyelő csajjal, hogy két óra múlva jövök, majd elbúcsúztam a gyerkőcömtől. Nem volt hajlandó szentimentálisan felfogni az elválást, egy futó öleléssel elengedett. Így végre bevetettük magunkat az üzletek sűrűjébe.

Forrás: Shutterstock

Sürgetett az idő, de motivált a tudat, hogy jól és olcsón vásárolok. Próbáltunk, válogattunk, és közben csak tízpercenként ugrottam vissza a játszóházhoz meglesni, hogy minden rendben van-e.

Megittunk egy kávét. Ilyenkor mindig lelkizünk, de Szilvi most meglepett. A korábbi "mikorveszmárnekemjegygyűrűtabarátom" téma helyett az elköteleződéstől való félelemről hadovált. Meg hogy nem tudja, késznek érzi-e magát egy gyerekre... Nem is értettem, mi van vele...

Aztán visszamentünk a játszóházba, elhoztuk a gyerkőcöt, és egy közösen elköltött ebéd után a kijárat felé vettük az irányt. Győzelemittasan cipeltem szerzeményeimet. Ekkor történt, hogy Ádám meglátott egy játékboltot, és kitalálta, hogy elkölti a nagyitól kapott ötszáz forintját. Hosszas magyarázatba bonyolódtam az árcédulán látható nullák jelentéséről. Végül egy klassz, autóvá változtatható robottal indultunk tovább, négyezerrel többe került ugyan, de megvettem.

Miért? Mert az egyre furcsábban viselkedő Szilvi felindultan azzal fenyegetőzött, hogy a gyerek kezébe nyom egy tízezrest, "Vegyen, amit akar, csak menjünk már!" felkiáltással.

A könyvesboltba azért néztünk be, mert sose akadályozd meg, ha egy gyerek művelődni szeretne! Ötezer forintot lazán megért a rakétás könyv, otthon azonnal elkezdtük olvasni, és űrhajó makett is volt benne.

Hazaérve rájöttem, hogy bár a fiam jól érezte magát, és Szilvi is biztos megbékél idővel, de legközelebb, ha olcsón akarok vásárolni, gyerkőc nélkül megyek. Közel a háromszorosát költöttem el, mint amit a leárazásokkal nyertem...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?