Nincsenek szent asszonyok

"Gondoltam, hogy ilyen sokan eljönnek a Manci temetésére! Hát szent volt az az asszony!
Mit szent, angyal!" - mondogatták a feketébe öltözött asszonyok.

Manci a szomszéd néni volt. Néni volt akkor nekem, pedig épp, hogy betöltötte a 45-öt. Míg én a négyet vagy az ötöt... Manci olyan történeteket tudott, mint senki a világon. Emlékszem, mindig, amikor kilopóztam hozzá délutánonként, elővette a kotyogós kávéfőzőjét, lefőzött egy adagot - majd beledobott egy csokit, amit később a kanalával nekem adott. Aztán addig kevergette benne a cukrot, amíg a kávé kihűlt.

Azt mondta, hogy azért issza így, mert szépít. Azt is mondta, ez már szertartás. Ezt a szót tőle tanultam. Úgy gondolta, mindenkinek kell valami ilyen, amit mindennap csinál, mert így varázsolja szebbé a napját. Ez az egy állandó. Fontosnak tartotta, hogy ezt megjegyezzem, mert úgy vélte, amikor minden keserű, akkor ez lesz az élet sója: a szertartások. Igaz, én nem értettem, hogy miért só, ha cukrot tesz bele, de nem mertem megkérdezni. Csak bólogattam nagyokat, és lóbáltam a lábam a széken.

Okosnak hitt - szerintem azért is mesélt. Mondott dolgokat. Férfiakról meg nőkről, szerelemről meg házasságról. Olyan dolgokat, amiket nem értettem, de próbáltam nagyon figyelni, mert ő megmondta, hogy majd egyszer én is hasznát veszem. Én meg olyan akartam lenni, mint ő, ha majd ilyen öreg leszek.

Forrás: Shutterstock

Manci például azt is mondta, hogy azért hord a kertben is gyöngysort, mert mindig szépnek kell lenni. Azért, hogy ha valaki akár csak bepillant az utcáról, akkor jókedve legyen ettől. A szépség öröm. Vigyünk valami boldogságot ebbe a fakó világba! Tulajdonképpen nem tudom, miért nevezte fakónak - anya szokta azt mondani apa pólóira, amiket azután eldug a szekrény aljára -, mert itt minden színes volt. Az éppen nyíló tulipán, a virágzó cseresznyefa, meg a hatalmas mandulafa a Jánosék udvarán.

Emlékszem, oda a Manciék hátsó kertjén át nyílt egy kapu. Amikor megkérdeztem, hogy az ugyan miért van ott, Manci felelet helyett szinte dühösen visszakérdezett, hogy "Na, mégis miért volna ott?" Én pedig nem tudtam rá mit mondani, mert fogalmam sem volt. De néha azért átmentem rajta, mert Jánosnak meg a feleségének, a Borcsának volt szedre, míg nekünk meg a Manciéknak csak málnánk volt. Meg azért is, mert tök jó volt átmenni a titkos kapun.

Igaz, a Manci mindig mérges volt, ha meséltem, hogy ott voltam. Azt mondta, pletykás népek laknak ott, meg a Borcsa nem szereti őt, merthogy nyakláncot hord. Ezt sem értettem, mert én is hordtam nyakláncot néha, de nekem mindig köszönt a Borcsa, meg hát mégiscsak hagyta, hogy szedjem a szedrét. Szóval, inkább nem meséltem el Mancinak, ha ott jártam.

Mancinak volt egy férje is, a Pali. Illetve szerintem a férje volt, de hát sosem láttam őket kézen fogva. De együtt éltek, és Apunak hívta. De mivel a Manci már olyan öreg volt, hogy nem lakhatott az apukájával, szerintem a férje volt, mert anya is apának hívja apát, de nem tudom, miért. Ezt sem kérdeztem meg soha.

Meg a Palitól féltem is. Sosem mosolygott, és nem volt kedves senkihez sem. Egyszer még a macskába is belerúgott, amikor senki nem látta - csak én, aki éppen fent kémkedtem utána a fán. Mert biztos voltam benne, hogy gonosz, hiszen lakatot tett a kiskapura a Jánosék meg az ő udvaruk közé.

Most mesélik, hogy a Pali meghalt már két éve. Azt mondták, hererákja volt, áttétes lett, a Manci meg hát nem bírta nélküle, és belehalt, hogy elvesztette. Mert ők igazán szerették egymást, de valljuk be, hát azért volt ott pénz, nem is volt min veszekedni.

Emlékszem, egyszer azt mondta nekem a Manci - nem tudom, hogy kerülhetett szóba -, hogy a szerelembe a bolondok halnak csak bele. Én meg nem gondolom, hogy bolond lett volna, meg az orvosok is azt mondták, infarktus volt. Itt kérdezgetik mellettem a vénasszonyok, hogy mi lesz most, hogy kihalt szinte az egész utca, csak a Borcsa bírja még. De hát kitudja meddig, így, hogy a János is egy hónapja elment.

Jut eszembe, egyszer a Manci azt is mondta, hogy vigyázzak a szívemre nagyon, mert ha azt elveszítem, akkor nekem végem.

Hazafelé elmentem a János sírja mellett.

Belerúgtam egy szív alakú kőbe.

Azt hiszem, a Manci hagyta ott.

Lehet, a Manci nem is volt szent.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?