Büszke vagyok az érzékenységemre.

Nem tudok olyan könnyen túllépni dolgokon, mint mások. De ettől még nem vagyok egy gyenge szar. Csak bennem valahogy mindig túltengtek az emóciók.

  • Én voltam az a kislány, aki odaadta az ovis társának a maciját, hogy ne szomorkodjon, míg nem jön érte az anyukája.
  • Én voltam az a tinédzser, aki egyből elsírta magát, ha a szerettei halálára gondolt - és akkoriban gyakran tűnődtem azon, milyen mulandó az élet.
  • Én voltam az a csaj a középsuliban, aki leveleket írt a pad alatt az elképzelt kedvesének. Pechemre a tanár észrevette, és elkobozta tőlem - majd azzal szégyenített meg, hogy felolvasta az egész osztály előtt. Éreztem, ahogy végigcsorogtak a könnyek az arcomon, és azt kívántam, bárcsak kemény lennék és erős.

Ha most visszagondolok azokra az időkre, emlékszem, milyen érzés volt "furcsának" lenni, rágódni olyan apróságokon, amin mások gond nélkül átsiklanak. Magyarázatot keresni a megmagyarázhatatlanra. Szemben úszni az árral, az értetlenséggel. Ezért akartam más bőrébe bújni, más életét élni. A sajátomat utáltam.

Éveken át tartó munkával elhitettem magammal, hogy a szenzitív természetemet szégyellni kell. Ebben mondjuk, nagy szerepet játszott az utolsó szerelmem, aki sokszor csak hisztinek tartotta az érzelmi megnyilvánulásaimat. "Túl érzékeny vagy, megint túlbonyolítasz mindent!" - mondogatta. Szörnyen utáltam ezeket a mondatokat, és igazságtalannak tartottam, mert olyasmiért bántott, amiről nem tehettem.

Forrás: Shutterstock

Sokáig küzdöttem a sírós-lelkizős-tépelődős természetem ellen, de idővel rájöttem, hogy nincs miért rejtegetni az igazi arcomat. A sebezhetőségem igenis megérthető, sőt, szerethető, csak kell hozzá egy erre alkalmas másik fél: aki befogadó, érett, és türelmesen meghallgat, még akkor is, ha nem ért velem egyet.

A saját korlátaim közül kiszakadva feladtam az addigi félelmeimet, azért, hogy boldog lehessek a jelenben. Szembenézni a valósággal nehéz feladat volt, és segítség nélkül valószínűleg nem lettem volna rá képes, nem tagadom. Mára viszont kifejlesztettem magamban az önelfogadásra való képességet. Békét kötöttem a valódi énemmel. Nem játszom szerepeket, mint korábban, és nem akarok mindenáron mindenkinek megfelelni.

Büszke vagyok arra, hogy "furcsa" vagyok, és kilógok a sorból. Bátran felvállalom mások előtt a gyengeségeimet, de nem hagyom, hogy érzelmileg labilisnak nevezzenek, és emiatt bántsanak. Érzékeny vagyok, amit már nem hibaként, hanem áldásként élek meg.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?