Harminc éves egyedülálló nő vagy, hogy gondolod ezt?

A huszonkilencedik életévemet taposom, és esküszöm, ennyi előítélettel még életemben nem találkoztam, mint most. Gondolok itt a párkapcsolattal és a gyermekvállalással kapcsolatos témákra.

Lehet, hogy én vagyok naiv, mert meglepődöm azon, amikor majdnem napi szinten megkapom, hogy miért nincs még pasim, vagy akár gyerkőcöm. Azt gondolnám, hogy 2019-ban már elfogadható lenne, hogy egy nőnek nincs feltétlenül szüksége egy férfira, és nem csak az anyaság jelenti számunkra a tökéletes beteljesülést.

Egyedül is képesek vagyunk megállni a lábunkon, meg tudjuk oldani a problémáinkat, keresünk annyi pénzt, hogy ellássuk magunkat, lehetünk boldogunk csak úgy magunkban is. Az még rendben van, hogy az édesanyám vagy a nagymamám minden családi összejövetelen nekem szegezi a kérdést: "Kislányom, mi a helyzet a pasikkal?"

De amikor más rokonaim és a barátaim - akik diplomásak, nyitottak, világot látottak - azzal traktálnak, hogy milyen stratégiákat alkalmazzak, hogy becserkésszek egy rendes hím egyedet, na, az már kicsit sok. Baromira elegem van abból, hogy akkor nem is érezhetem magamat igazi nőnek, ha nincs párkapcsolatom!

Sosem tartoztam azon lányok közé, akik szerettek nonstop párkapcsolatban élni. Az egyetemen is én voltam a csodabogár, aki valóban a koli szobában lakott, és nem a barátjával élt, mint a többi csaj. Én sosem akartam csak azért együtt lenni valakivel, hogy ne legyek egyedül. Mindig megkaptam, hogy "De hát nem hiányzik valaki, aki állandóan veled van?"

Forrás: Shutterstock

Köszönöm szépen, de nem. Hiszen ha egyedül érzem magam, átmegyek az egyik barátnőmhöz, vagy elmegyek moziba, esetleg beülök valahova iszogatni a munkatársaimmal. Az öcsémmel lakunk együtt, de csak másfél évvel fiatalabb tőlem, így a napi gondjainkat, véleményünket meg tudjuk osztani egymással.

Mindketten "magányos farkas" típusúak vagyunk, és teljesen jól elvagyunk a szingli státuszban. Ha pedig egyéb igényeim támadnak, és férfiakkal akarok találkozni, akkor felcsapom a Tindert. Randizgatok, ismerkedem, és megadom a lehetőséget, hogy kialakuljon valami. De azért, mert ezt így érzem jónak, nem pedig kényszerből.

Igazából azt érzem, hogy hatalmas a társadalmi nyomás, aminek meg kell felelned. Mert az az elfogadott, ha beszállsz a mókuskerékbe. Nem értik meg, hogy miért nem akarsz úgy élni, mint az átlag, és miért nem pelenkázol már legalább 2 gyereket a harmincas éveid elején. Ja, hogy neked ehhez semmi kedved, esetleg te másra vágysz az élettől? Olyat nem lehet, mert akkor te önző vagy, és csak magadra gondolsz.

Pedig én egyelőre nem vágyom erre. Persze, lehet, hogy majd eljön ez az időszak is. Amikor előtör belőlem az anyai ösztön, de amíg nem érzem ezt, addig szeretném kiélvezni az életem minden percét, és nem kétségbeesetten hajkurászni a férfiakat.

Valasinyovszki Lilla

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?