Tudom, hogy nemsokára tényleg itt leszel...

Csinosítgatom magam. Kívül, belül. Nehogy megijedjen és elrohanjon. Telnek a hetek, a hónapok - fél éve még azt mondtam, milyen messze van ez! De már csak ugyanennyi idő van hátra.

Még nem vagyok kész semmivel sem. Még mindig szétdobálom a ruháimat. Még mindig rendetlen az asztalom, és nem hajtogattam össze a frissen mosott zoknijaimat. Zoknijainkat - érdekes kimondani, de olyan édes.

Próbálok majd jó lenni, mire ideérsz hozzám: nem titkolom majd bűneimet-bánataimat, rossz szavaimat, kínos pillanataimat. Mindent elmondok majd neked, és kérlek, hallgass meg! Légy a legbizalmasabb társam, de ha kell, a legszilárdabb ellenpólusom: nevess, mikor sírok, mesélj nekem, ha fáj az élet, és kiabálj, ha nem bírom tovább, ha lábam a lehetetlen felé visz.

Együtt járjuk majd meg a poklot, hogy a Mennyország befogadhasson. Együtt szárnyalunk majd gyengeségeink sötét felhőin, melyek a földbe akarnak taszítani. Könnyedet törlöm sajátommal, mérhetetlen elfogadás leszek feldúlt lelkedben.

Mindjárt megérkezel. Nyílik majd az ajtó, csillogni fog szem és lélek. Magadhoz ölelsz, és lányos zavaromban szétfolyok a karjaid között. Végre kinyílnak a bennem lévő virágok, és tavasz lesz a lelkemben. Felébrednek a pillangók hosszú téli álmukból, és csakis érted fognak ezer irányba röpködni.

Forrás: Shutterstock

De lesznek majd viharok. Kérlek, tarts ki mellettem akkor is, mert mindenemet feltettem rád. Nemsokára itt leszel. És én forró kávéval várlak, édes csókkal köszöntelek, legördülő könnycseppel áldalak. Nemsokára. Akárhányszor hozzám érsz, a világ majd omladozni kezd: két ekkora erő találkozása kettészakít földet és eget. Lehetetlent nem ismerve törünk majd előre, néha lámpákat és tányérokat törve...

Ezek leszünk mi. Két parázsló lélek, akik meg akarják váltani a világot. Fiatalok leszünk és őrültek, akik a jelent megélve akarnak boldogok lenni, apránként felépíteni a jövőt, és suhanva eltörölni a múltat.

Minden percben, mikor szerelmesen pillantasz rám, felrobban egy csillag az égen. Értünk huny ki a fénye, hogy mi ragyoghassunk. Életem végéig vágyni fogok rád - mint egy múzsára, aki nélkül fél ember vagyok csupán. Fehér fényben úsztatlak majd, burokként ölellek körbe, nehogy megsérülj.

Hagyom magam beléd őrülni, elveszteni az utolsó ép gondolatomat és lesöpörni minden félelmemet az asztalról, hogy ne maradjon semmi más, csak mi ketten...

Szabó Andrea

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?