Értsd meg, szívem, nem tudok melletted aludni!

A filmekben a szerelmesek mindig összebújva szenderülnek álomba, és frissen, üdén, ragyogó mosollyal az arcukon ébrednek. Lehet, hogy ez a többségnél a valóságban is így működik, de az együttalvás számomra nem rózsaszín romantikát, hanem valami félelmetes, stresszes tevékenységet jelent...

Ebből a szempontból nem vagyok szerencsés, mert mindig olyan férfiakat fogtam ki, akik:

  • hangosak voltak az ágyban (nem a szexre gondolok),
  • elalvás előtt ölelős-bújós üzemmódba kapcsoltak,
  • vagy viselkedésükben leginkább a baglyokhoz hasonlítottak.

Ez első olvasásra furcsának tűnhet, hisz valószínűleg sokan el sem tudják képzelni, hogy egy kiadós esti hancúr után átvonuljanak a másik szobába, és ott térjenek nyugovóra. Ugyanis a külön alvás a köztudatban még mindig a kihűlt érzelmekkel, az elillanó intimitással áll összefüggésben - pedig ez a jelenség valójában nem erről szól.

Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány (National Sleep Foundation) kutatásai alapján a párok 30-40%-a egymástól szeparáltan tölti az éjszakát, és már nemcsak a tengerentúlon, hanem Európában is egyre keresettebbek a több hálószobás lakások.

Én is ebbe a csoportba tartozom. Bármennyire szeretem a páromat, nem erőltetem a közös szundikálást. Ennek az a legfőbb oka, hogy legendásan rossz alvó vagyok, és minden apró zajra, fényre felébredek. (Gyerekkorom óta így van.) A kedvesem teljesen más bioritmussal él: későn fekszik, későn kel, én meg pont fordítva működöm, és este tíz után már nem lehet hozzám szólni. De a legnagyobb (alvás) problémánk abból adódik, hogy ő a horkolók táborát erősíti, és éjjelente olyan hangokat ad ki magából, mint egy vaddisznó.

Egy ideig próbálkoztam különböző dolgokkal (füldugó, orrspray, horkolásgátló cseppek stb.), hogy megmaradjon az együttalvás romantikája, aztán rájöttem: tök felesleges küzdeni. Nekem ez nem megy. És itt most nem arról van szó, hogy nincs igényem ölelésre, épp ellenkezőleg... Imádok bújni, csókolózni, belekucorodni a másik ölébe, csak az ilyen szeánszok után jólesik elvonulni a saját kis helyemre. Tudom, sokan szeretik a kiskifli-nagykifli pózt, és van olyan barátnőm, akire kimondottan nyugtatóan hat a férje hortyogása.

Forrás: Shutterstock

Lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de én egyedül szeretek terpeszkedni a franciaágyon, teljes csendben és sötétségben. Ettől még nem vagyok érzelemsivár, és nem is önzőségből teszem.

Eleinte nem tetszett a páromnak az ötlet, hogy szétköltözünk éjszakára, és persze előjöttek belőle a szokásos sztereotípiák:

  • "Kevesebbet fogunk szexelni?"
  • "Mit szólnak majd anyámék, ha megtudják, hogy nem alszunk egy ágyban?"
  • "Beszélned kellene erről egy pszichológussal!"

De szépen elmagyaráztam neki, hogy a külön háló kizárólag az alvásra vonatkozik, attól még lehet együtt filmezni, olvasni, beszélgetni. A többiről már nem is beszélve. Úgy gondolom, nincs értelme végigszenvedni az éjszakát a másik mellett, hiszen a párkapcsolat stabilitása nem ezen múlik. Persze minden viszony és minden ember más, de általánosságban elmondható, hogy a kialvatlanság komoly betegségekhez vezethet.

Szerencsére a párom rugalmasan állt ehhez a kérdéshez - és milyen jól tette! Amióta bevezettük a különalvást az életünkbe, mindketten lazábbak, energikusabbak vagyunk, és a szex még izgalmasabb lett. De komolyan!

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?