A filmekben a nagyik örülnek az unokáknak - de nálunk nem...

A gyerek születése előtt jó kapcsolatot ápoltunk anyósékkal, akikkel ugyanabban az utcában lakunk: minden hétvégén meglátogattuk őket, beszélgettünk, főzőcskéztünk - sőt, néha még buliztunk is.

A párom sokat segített nekik: füvet nyírt, együtt tanult az öccsével, de még főzött is, mikor az anyukája kórházban volt. Örültem, hogy ilyen jó velük a viszony, és szerettem őket - a maguk hibáival együtt. Fontosak voltak számomra, hiszen az én anyám 13 éves koromban meghalt, apám pedig 80 kilométerre él tőlem, éjjel-nappal dolgozik, és egyikünknek sincs jogosítványa - így a találkozás komolyabb szervezést igényel. Éppen ezért jó, ha az embernek van egy második családja az utca végén.

A gondok akkor jöttek, mikor a kicsi születése előtt két hétig kórházban voltam, és a páromon kívül senki sem látogatott meg a családból. Meglepődtem, hogy később aztán az újszülötthöz sem jöttek be - és azon is, hogy taxival kellett hazajönnünk, pedig apósnak van autója. Ekkor azonban még nem gondoltunk rosszra: ugyanúgy látogattuk a családot hétvégente, és olykor hétközben is. Lelkesen beszámoltunk az új unoka fejlődéséről, és mivel anyós mindig kérdezgetett, én büszkén meséltem.

A bomba akkor robbant, amikor a párom kitalálta: ha majd 5 hónapos lesz a kislányunk, menjünk el kettesben egy barátunk szülinapi ünnepségére. Legyen ez az első program, ahova a gyerek nélkül megyünk, addig majd (gondolta naivan) a nagyi vigyáz rá. Egy hónappal az esemény előtt meg is kérdezte anyját, aki azonnal - és kategorikusan - nemet mondott. Az ok: messze lakunk (nyolc perc sétára). Azt mondta, mi átvihetjük a gyereket, de ő aztán egészen biztos, hogy nem jön ide hozzánk.

Ott álltunk leforrázva: a filmekben a nagyik örülnek, ha időt tölthetnek a kisunokával. Ráadásul az este 7-es altatás után tényleg csak őrizni kellett volna az álmát, hiszen fél tizenkettő előtt nem ébred fel, de mi addigra már hazaértünk volna.

Tudomásul vettük azonban, hogy számára a "távolság" és az idegen, nemdohányzó környezet (nálunk velük ellentétben a lakásban nem szabad rágyújtani) túl nagy teher, és ha fájó szívvel is, de lemondtunk a kettesben töltött időről. Majd ha a gyerek nagyobb lesz, és babysitterre is lehet már bízni, bepótoljuk - addig meg megyünk mindenhová hármasban, napközben.

Forrás: Shutterstock

Amikor megtudtam, hogy a történteket követően anyós boldog-boldogtalannak azt híreszteli, hogy ő mennyire szeretne vigyázni a gyerekre, de mi ezt sajnos nem engedjük, eldurrant az agyam. Aludtam rá egyet, aztán egy higgadt, de határozott levélben elétártam az érzéseimet. Leírtam, hogy ezzel együtt is szeretem és tisztelem őket, és várom a tisztázó beszélgetést. Mondanom sem kell, soha nem érkezett válasz a levelemre.

A történtek után sokat beszélgettünk a párommal arról, vajon mi rejlik az események hátterében. Hiszen korábban szeretetteljes, szoros viszony volt köztünk, és nem tettünk semmit, amivel rászolgáltunk volna az elutasításra.

Ez a csodaszép, mosolygós kislány pedig aztán végképp nem: ő csak kedvességre, simogatásra, szeretetre vágyik. Hetekig tartott, amíg megértettük: nem konfliktushelyzet okozta kapcsolatunkban a változást, hanem a körülmények lettek gyökeresen mások.

Mindketten főállásban dolgozunk itthonról, a kicsi mellett, aki egész embert kíván. Így már nincs időnk átmenni beszélgetni, iszogatni, és segíteni sem tudunk annyit, mint azelőtt. Olyan élethelyzetben vagyunk, amiben nekünk volna szükségünk segítségre: egy-egy fuvarra, egy-két órára, netán havonta egy estére, amit kettesben tölthetünk. De ők ehhez a feladathoz nem tudtak felnőni. Nekik ez csupán kényelmetlenség, teher.

Sajnos az az igazság, hogy eddig is kizárólag mi tettünk energiát a kapcsolatba, ezért mikor mi már nem tudtunk adni, megszűnt a kötelék. Nehéz, fájdalmas felismerés ez, de egy dolog biztos: mindketten nyitva hagytuk a kaput, és megadtuk a lehetőséget a változtatásra. Innentől rajtuk múlik, szeretnének-e igazi - nem csak névleges - nagyszülői szerepet vállalni, vagy sem...

Király Dóra

Nyitókép: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?