30 éves vagyok, és hiszek a szerelemben. Megszívtam?

Azt hiszem, képtelen vagyok felnőni. 20 évesen még megbocsáthatóak lennének a soha véget nem érő képzelgések, a romantikától átitatott ábrándok, és hogy szerelmes képeket látok minden apró pamacsfelhő sziluettjében.

"Térj már észhez!" - rázom meg magam néha. Mégsem megy, mert menthetetlenül hiszek a szerelemben. Tudom, hogy emiatt ért már annyi csalódás, és ha így folytatom, még mennyi fog! De köszönöm, inkább ezt választom. Szeretek ebben az illúzióban élni, mert addig is, amíg várok az Igazira - aki vagy eljön, vagy nem -, jobban érzem magam a bőrömben.

Éltem olyan kapcsolatban, amit felemésztett a perzselő szerelem, de olyanban is, ami csak őrlángon pislákolt. Megéltem, milyen az, amikor elevenen felfalnak a saját érzéseim, ám azt is tudom, hogy milyen évekig egy szerelem nélküli kapcsolatban, csak félig élni. Tenni a dolgaimat, véghezvinni a céljaimat, kipipálni az összes kötelezettségemet, miközben otthon béke és harmónia vár. Szerettem azt az érzést.

Szerettem a kiszámíthatóságot, a nyugalmat, azt, hogy soha nem ért semmi váratlan, és pontosan tudtam, mikor hogyan fog szólni hozzám a párom. Nem voltak tányérdobálós veszekedések, sírásba torkolló drámák, de még csak egy pici féltékenység sem. Éltük a nem kifejezetten szürke, de mégiscsak pasztellszínekben játszó mindennapjainkat.

Forrás: Shutterstock

Én viszont élénk színeket szeretnék! Vérvörös pirosat, amikor szétreped a szívem a boldogságtól. Vibráló pinket, amikor annyira a föld felett lebegek, hogy még a legutáltabb feladataimat is fülig érő mosollyal csinálom végig. Méregzöldet, amikor megesz a féltékenység, mert végre megtaláltam az Igazit, és igenis ne akarja őt más, mert csak az enyém!

Napsütötte sárgát, hogy daloljanak szívemben a kismadarak, mint Hófehérke körül az erdei állatok. Égszínkéket, hogy azt érezzem: szabad vagyok, de már nem egyedül, hanem csakis vele... És a mámorító rózsaszínt, amikor elhiszem, hogy ennek a férfinak bizony én vagyok a minden!

Persze nem csak vidám színek vannak a szerelemben, jól tudom. Jön a sötétbordó, mikor késszúrásként ér majd egy-egy bántó szó, sőt, talán jön a fekete is, mikor elhagy a hercegem, és én úgy érzem: ezt nem élem túl.

Felelőtlen lennék, éretlen lennék? Lehet. Mégis inkább a szerelmet választom, hiszen ez a világom igazi sava-borsa: a színpompás élet.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?