Búcsú a múlt minden fájdalmától...

Búcsút szeretnék inteni minden olyan megélt és feláldozott kapcsolatnak, melyeket nem tudtam jobbá tenni. Melyek a kihasználás oltárán elvéreztek, és mély sebet hagytak a lelkemben.

Hátrahagyom végre a múltat. Búcsút intek mindennek. Az összes megbélyegzésnek, minden rossz szónak, minden elfojtott és szabadjára engedett könnyemnek. Minden bosszúra vágyakozó gondolatomnak, melyek csupán engem őröltek fel lelkileg.

Minden olyan embernek, aki nem értett meg felnőtté válásom során. Minden olyan pillanatnak, amikor azt éreztem, öreg a lelkem és túl fiatal a testem. Minden olyan átsuhanó gondolatomnak, amelyek azt üzenték, nem vagyok elég jó, sem így, sem úgy.

Minden olyan pasinak, akik felfaltak, és néha úgy tapostak végig a lelkemen, mintha lábtörlő lennék. A port persze nem seperték le rólam, csupán újabb és újabb sárfoltokat hagytam rajtam. Búcsút szeretnék inteni minden olyan megélt és feláldozott kapcsolatnak, melyeket nem tudtam jobbá tenni. Melyek a kihasználás oltárán elvéreztek, és mély sebet hagytak a lelkemben.

Forrás: Shutterstock

Elköszönnék azoktól a lelkektől, melyek búcsú nélkül hagytak itt az évek során. Hirtelen lopta el tőlem őket az élet - levegőt venni sem volt időm. Örökké tudnék sírni értetek és utánatok, de nem tehetem. Viszlát, barnára festett falevelek. De ne sírjatok - ti is tudtátok, hogy el fog jönni ez az idő. Meg kell válni attól, ami már hasztalan. Nem szolgálja már sem a testet, sem a lelket. Szépségetek örök, mégis mulandóak vagytok.

Viszlát, sötét fellegekből álló mély szorongás a jövőtől, tudom, sokáig kínoztuk egymást, sokszor oly' feleslegesen. Ne haragudj, hogy hajnal háromkor kaptalak elő, és tromfoltam rád minden bút és bánatot, ami a lelkemet nyomta - nézd el nekem, emberből vagyok én is.

Viszlátot intek a bennem lakozó felnőttnek, aki kedves szavakkal dobálózik, de mihasznának tartja a dicséretet. Aki az élet rendjének tartja a kínt, a törést. Viszlát, te bennem lakozó gyermek, aki minden szóban hinni akar. Hiába a sok átkozódás, csalódás, nem áll meg, nem tudja, hol a határ, és nem akarja látni, milyen gonoszak az emberek, mikor az élet hatalmi játszmáiról van szó.

Búcsút intenék a feketének, hogy a helyébe kerülhessen végre a fehér. A valós, a kiábrándítóan gyönyörű, a felszabadítóan sajgó, a gyötrelmesen boldogító fény. Itt állok, rátok várok, mély levegőt veszek, lassan kifújom, és remélem, megérkeztek. Már merek várni a jelenlétetekre. Nem futok már sehova.

Forrás: Shuttertsock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?