lélek elfogadás bocsánatkérés önazonos önazonosság Császár Zsanett önelfogadás
Életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy bebizonyítsam: érek valamit. Minden kudarcomat az értéktelenségem jeleként fogtam fel, és állandóan ítélkeztem magam felett.

Az iskolában próbáltam nem kilógni a sorból, azt akartam, hogy mindenki kedveljen, ezért igyekeztem minél jobban beolvadni a környezetembe. Valahogy könnyebb volt más bőrébe bújni, mint szembenézni a valósággal.

Azokban az években a családtagjaim társaságában sem tudtam úgy istenigazából feloldódni. Ahelyett, hogy élveztem volna a velük töltött időt, képtelen voltam uralkodni a gondolataimon, és állandóan azon agyaltam, megérdemlem-e a szeretetüket.

A párkapcsolataimat illetően még katasztrofálisabb volt a helyzet. Tudom, nevetségesnek hangzik, de bármire képes voltam, annyira vágytam arra, hogy valaki törődjön velem. Vártam, hallgattam, tűrtem, alámentem.

Egy idő után a megfelelni akarás elültette az agyamban a szorongás magjait, és mindent megkérdőjelezett bennem. Az énképemet, a meggyőződéseimet, az önmagamba vetett hitemet. Folyton úgy éreztem, hogy meg kell küzdenem az elfogadásért, éppen ezért szinte mindenért elnézést kértem:

  • "Bocsánat, hogy túl sokat beszélek."
  • "Bocsánat, hogy túl sokat kérdezek."
  • "Bocsánat, hogy létezem."
Forrás: Shutterstock

Csak egy idő után vettem észre, amikor már hozzászoktam az állandó bocsánatkéréshez, hogy elveszítettem az irányítást a saját életem felett. Iszonyúan függtem a környezetem megítélésétől, elkeseredetten küzdöttem az elismerésért - ami kimerített. Testileg-lelkileg.

Aztán a sors egy férfi személyében csodálatos ajándékot adott a kezembe, ami segített megérteni a valóságot. Nagy árat fizettem ezért, de végre úgy érzem, a helyemen vagyok. Rájöttem, hogy hitelesnek lenni sokkal jobb, mint szüntelenül szerepet játszani. A színészkedés és a játszmázás pokoli fárasztó, ráadásul az egyik legnagyobb lélekgyilkos.

Ha mindig mások elvárásainak próbálok megfelelni, azzal kinyírom a saját identitásomat. Ez a felismerés egyszerre ijesztett halálra, és erősítette meg bennem azt, hogy érdemes megélni a valódi lényemet.

Úgy, ahogy azelőtt nem tudtam. Abbahagytam a bocsánatkérést a gyengeségeimért, a szavaimért, az érzéseimért. Soha többé nem fogok elnézést kérni, azért, mert nem vagyok tökéletes. Ha az lennék, akkor már nem tudnék hova fejlődni, ami egyenlő lenne a pusztulással. Most egyszerűen önmagamat adom... néha hülye vagyok, néha hisztis, néha idétlen, néha egészen felnőttes. De nem állok többet színpadra, az hótziher.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.