smink Pálfy Dalma natúr természetes szépség sminkelés
Nyár elején egészségügyi okokból egy hónapra el voltam tiltva a szemem sminkelésétől. Az arcom többi részén használhattam volna, ám úgy éreztem, furán néznék ki makulátlan bőrrel, de hangsúlytalan szemekkel.

Szóval, úgy döntöttem, még a korrektort is elhagyom, és megnézem, hogyan bírom teljesen smink nélkül. Érdekes dolgokat tapasztaltam ez alatt a hónap alatt.

Nehéz volt megszokni, meztelennek éreztem magam.

Persze mutatkozom "meztelen" arccal is, de egész más, ha nem dönthetek az alkalomhoz és a hangulatomhoz illően. Ha valahol úgy tényleg meg kell jelennem, mindig van rajtam egy alap smink. Ugyanis nagyon világos szőrzettel rendelkezem. Ami előny, ha a lábam szőrtelenítéséről van szó, de már egyáltalán nem előnyös az arcomon, mert emiatt a szempilláim és a szemöldököm nagy része festék nélkül láthatatlan. Világéletemben meggyőződésem volt, hogy ha nem látszanak a szempilláim, pici malacszemeim vannak, sőt, betegnek nézek ki. Ezért nehéz volt megszoknom a látványt. De rájöttem, hogy egyedül csak én vizslatom a szememet fürdőszobai fénynél, nagyítós tükörrel. És hogy a szempilláim igazából mindig látszódnak valamennyire.

A környezetem észre sem vette a különbséget.

Ez igazán meglepett. Amikor sminkelésről beszélünk, a legtöbben valami festővászonnak képzelik egy nő arcát, és hogy egy masszív olajfestménnyel teljesen megváltoztatja az alatta megbújó vonásokat. Sőt, nagyon sok nő állítja: "Nem sminkelek, csak egy kis szempillaspirál, korrektor, színezett hidratáló krém, pirosító stb..." Na kérem, hát pont ez az ízléses nappali smink, főleg nyáron. Ezt vagy ennek hiányát tényleg alig lehet észrevenni, mert pont arra jó, hogy kicsit javítsa a bőrhibákat, üdítse az orcát, vagy felfrissítse a tekintetet. Jobb napjaimon amúgy is megvan ez a kinézet, emiatt sokan eleve azt hitték, hogy nem sminkelek gyakran.

Forrás: Shutterstock

Szebb lett a bőröm.

Na, nem azért, mert a sminkelés ártana neki! A smink ugyanis nem rongálja az arcbőrt, ha rendesen tisztítom, és minőségi kozmetikumokat használok.

De mivel tudtam, hogy nem tudom korrigálni a hibákat, jobban visszafogtam magam, ha nyomkodásról vagy birizgálásról volt szó. Hiszen pont ezzel okozom a legtöbb elrejtendő sebecskét, és viszem fel a bőrömre a gyulladást okozó szennyeződéseket. Meglepően hamar megszoktam, hogy sem unalmamban, sem a munkába mélyedve nem nyúlok egyből az arcomhoz. A következő projektem, hogy a frufrum csavargatásáról is leszokjam.

Nyertem egy kis időt - és egy kis plusz önbizalmat is.

Persze egy alap sminket feldobni nem tart tovább pár percnél, de most ezt is megspóroltam. Ez pont elég arra, hogy egy picivel bonyolultabb reggelit vagy frizurát tudjak készíteni. Az esti arctisztítás is könnyebb lett, és napközben sem kellett soha ellenőriznem, javítanom a korrektort vagy a lepotyogott szempillaspirált. Így tükörbenézés nélkül is sokkal magabiztosabban léphettem emberek közé, mert tudtam, hogy úgyis minden ugyanolyan rendben van az arcommal, mint reggel. Kivéve, amikor véletlenül összefirkáltam magam szövegkiemelővel. Na, akkor azért nem ártott volna egy tükör! :D

A legnagyobb melegben sem olvadt el az arcom.

A kánikula még a legjobb minőségű sminktermékeknek is kihívás. Viszont teljesen smink nélkül semmi nem volt rajtam, ami elkenődhetett volna. Sőt, a felfrissülés is sokkal egyszerűbb volt, teljesen gondtalanul spriccelhettem frissítő vízpermetet az arcomra is. Elég volt csak a szemembe folyó naptej miatt aggódnom. :D

Te vajon kibírnál egy egész hónapot bármiféle sminkelés nélkül?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.