házasság elválás válás szeretet múlt lezárás Törőcsik Edit ex
Amikor évekkel ezelőtt az egyik barátnőm azt mondta, hogy fogok én még harag nélkül, szeretettel a volt férjemre gondolni, azt hittem: na, ez az, ami soha nem jön el...

Aztán elmúlt belőlem a harag, a vád, és lassan elfogadás lett belőle. De hogy szeretet?! Aztán az is utolért. Hiszen bizonyos dolgok nem változtak: ő ma is egy okos, kimondottan jó pasi - csak épp alacsony az érzelmi intelligenciája.

És itt van a kutya elásva: mert azt, hogy a másik hogyan szeret, csak akkor lehet megtudni, amikor már javában tart a kapcsolat. Az elején elvarázsolnak a külsőségek, a jó szex és a "lila köd". Mióta ezt megértettem, már szeretettel gondolok rá, sőt, így is beszélek vele.

Ma reggel viszont, amikor összefutottunk a kávézóban, már hálát is éreztem. Azért, hogy elváltunk - hogy nem keserítjük tovább egymás életét. Ahogy néztem őt és a kutyáját, megértettem, hogy ami velünk történt, az annyira unalmas, tipikus és hétköznapi, hogy egyszerűen nem is lehetett volna másként...

Olyan korán találkoztunk, hogy szinte két gyerek került egymás mellé - akik mindent, de tényleg mindent úgy tettek, ahogyan az elvárások szerint kell. Ezerszer elhangzott a család és az ismerősök szájából, hogy még az egyetemen kell vőlegényt/menyasszonyt fogni, mert utána már nehezebb lesz. Főleg neked - mondták az okosok -, mert a legtöbb férfi nem kedveli, ha a nő neve előtt ott a "dr"...

Aztán meg már haladni kellett, meg egy irányba húzni: közös élet, közös lakás, házasság, család. Teljesen elhittem, hogy a boldogságom csúcsa az, hogy a felesége leszek, hogy vele családot alapítok, majd az, hogy gyereket szülök neki. Magamat nem is kerestem a képben - hiszen történhet ezeknél jobb dolog az életemben?

Azt hittem, ezt akarom. Pedig láttam magam körül azért mást is. De a gyerekkor hatása erős. Ott, ahonnan én jövök, ez volt a maximum egy nőnek, ami kijárt - remélem, ma már nem így van... Mit elégedetlenkedik egy nő, ha van férje meg családja, sőt, egészséges gyereke?! Ez legyen elég, és csönd! Mit akar, hiszen még tanult is! Majd elmacázgat a papírokkal valami hivatalban...

Ezzel kellett volna azonosulnom, de nem ment. Pedig olyan szépen éltünk! Volt házunk, gyerekünk, autóink, munkánk - csak magamat nem találtam. Egy ideig nem is kerestem, még álmomban is az ő felesége voltam. Aztán harminc éves korom körül hiányérzetem támadt. Megvolt mindenem, ami csak akartam, de úgy éreztem: nem elég.

Forrás: Shutterstock

Azt hittem, az a megoldás, ha lefoglalom magam. Szülök még egy gyereket, hiszen attól boldognak kell lennem - és még jobb feleség leszek. Alkalmazkodom a családhoz és a férjemhez, hiszen a család megtartó ereje a legfontosabb. De valami hiányzott.

Ha valamit akartam, megvettem, és örültem. Persze ez csak két napig tartott - aztán már más kellett. Lefoglaltam magam: dolgoztam otthon és a munkahelyemen is. Volt meleg vacsora, vasárnapi ebéd, bevásárlás, takarítás, mosás, vasalás, gyereknevelés. Munka után indult az anyataxi, majd jött a lecke kikérdezése, vacsora, fürdetés, esti mese, ez így megállás nélkül... Úgy, ahogyan kell.

Csakhogy a férjem sem érezte jól magát a neki szánt szerepben. Kereste a külső visszaigazolásokat - és hát, mennyivel érdekesebb egy másik nő, aki (már vagy még) nem végzi a fenti robotmunkát? Hiszen van ideje rá, a férfira figyelni... Úgy voltam versenyeztetve másokkal, hogy még csak nem is tudtam róla - naná, hogy vesztesen kerültem ki a játszmából.

Mert más nő még lekvárt is főz, angyalokat horgol, topmenedzser, író, vagy egyedülálló anya, és boldog tőle - nekem meg csak a bajom van mindig. És amúgy is mindent rosszul csinálok: a főzést, a mosást, a gondoskodást, a gyereknevelést - és még rá, a férfira is rosszul figyelek...

Kimondta, amihez én nem voltam elég bátor, és onnantól megkönnyebbültünk: ő megtalálta, akit mindig is keresett, én pedig elkezdtem magamat megtalálni... Így lehetséges, hogy ma már hálával gondolok rá. Köszönöm, hogy elváltunk!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.