Égi térkép vezet hozzád...

Millió fénylő pontot láttam, melyekről tudtam, hogy bár aprónak látszanak, de hatalmasak. Közel vannak, mégis távoliak. Választ vártam, holott még kérdést sem tettem fel, de éreztem, hogy egyszer majd úgy nézek fel rájuk, hogy te már a szívemben leszel.

Nappal volt, mikor találkoztunk, és ha csillagot nem is láttunk, egymás szemében a hirtelen felgyúlt szikrát igen. Talán pont ez volt az a jel, amivel tudtomra adta a világ, hogy te vagy az, aki miatt vágyakozón pillantottam az égre. Te, és senki más. Bennem vagy, és mindig is ott voltál - a múltamban éppúgy, ahogyan a jövőmben.

Többször elengedtelek, majd újra vissza az életembe, mert éreztem, hogy nélküled szürke minden.
Kérdéseim továbbra is kimondatlanok, válaszokat mégis kapok. Mert felnézek az esti csillagos égre, és kémlelek: régen térkép után, máskor labirintusból kivezető utat kerestem, most már csak a szépségében és végtelenségében gyönyörködöm. Már tudom, hogy nem kell feltennem a kérdést, mégis megkapom a választ, és kérés nélkül a kincset. Mert mindkettő te vagy nekem.

Velem vagy, és én veled, nem kell kézfogás, képkeretben képek, csak két ember: te meg én, mi. Összeköt minket minden egyes szó, és a mögötte rejlő érzelmek. Meg a múltunk és a végtelen jövő. Vagyunk, és csak ez számít - egymásnak és a világnak. Nevetünk örömünkben, összebújunk szerelemben. Nem kell szó, csak a csillagos égbolt, mely fölöttünk rajzolja a közös utat.

Ferencz Gabriella