Boldog leszek - ha beledöglök is!

Már Tolsztoj bácsi is megmondta: "A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van."

Egyik nap éppen a belső béke megteremtésén fáradoztam - és arra a megállapításra jutottam, hogy simán meg lehet csinálni. Békésen mosolyogva hátradőltem a munkahelyi székben, és elhatároztam: én most bizony boldog leszek - juszt is!

Egész jól sikerült tartanom ezt a szintet teljes öt percen át - amikor is jelzett a mobilom, hogy e-mailem érkezett. Gondoltam, csak valami tuti hír lehet. Icipicit csalódtam, amikor láttam, hogy a telefonszolgáltatóm küldte a szokásos havi számlát. Akkor viszont már a boldogságfaktor-mutatóm is kilengett egy csöppet, amikor megláttam az összeget. Nyilván minden büszke mobiltulajdonos átélte már a pillanatot, amikor az előfizetésben rögzített összeget várja, de a valóságban sokkal többet kell fizetnie. Sebaj! Átutaláskor kicsit szívom majd a fogam, de utána visszabillen a lelki harmóniám.

Hiszen miért is ne lennék boldog? Van egy szeretni való férjem, három csodás gyerekem, továbbá két kutyám, két teknősöm, egy tengerimalacom és... egy jelzáloggal terhelt házam. Na, hess innen, csúnya kisördög! Majdcsak a miénk lesz egyszer az a fránya ház - és akkor a dédunokáink körében pezsgőt is bontunk majd...

Még mindig boldog vagyok. Pedig a főnöknőm megkért, hogy szombaton is tartsam a frontot, mert sokan lesznek szabin. Mindegy, akkor mégsem szólok neki, hogy én is ki akartam venni a napot. Persze, egy szombati munkanap nem állhat a flow élmény útjába: kiegyensúlyozottságom rendíthetetlen. Mivel éppen keresett a férjem telón, gondoltam, rá is átragasztom ezt az érzést. Picit megszeppenve hallgattam, amikor a jól ismert baritonba enyhe bosszús felhang vegyült: "Kész a kocsi. Alig hetvenezer volt..."

Forrás: Shutterstock

"Khm! Kedves harmónia! Miért nem kedvelsz te engem?!" - gondoltam volna, ha nem lettem volna idegileg annyira kisimult. Így csak legyintett egyet bennem a gonosz manó, és gúnyosan mosolyogva elfordult - ezért is tudtam a férjemnek mindenféle biztató, pozitív dolgot mondani.

Amikor letettem a mobilt, visszaigazítottam arcomra a kiegyensúlyozott mosolyt. Nem is értettem, miért kérdezi az éppen belépő kolléganőm, hogy mi miatt vicsorgok ilyen látványosan. Munkaidőm további része boldog révületben telt, és örömmel konstatáltam, hogy hipp-hopp, máris négy óra. Válaszoltam még egy-két sürgősebb e-mailre, (szerintem) mosolyogva átutaltam a lányom zongora tandíját, hazafelé menet pedig beszaladtam vásárolni.

A vérnyomásom akkor sem emelkedett meg túlzottan, amikor a pénztárnál megláttam a végösszeget. Pici üröm is vegyült az örömbe, amikor öt perccel lekéstem a vonatot - de életben tartott a tudat, hogy röpke egy óra múlva indul is a következő.

A szokásos heringparty és az ülőhelyek hiánya is csak alig nyomta el frissen bimbózó pozitivizmusomat. Fáj már a lábam is, és leszakadt a szatyrom füle. Full ciki, hogy elgurult a szárnyas betét! Az a béna pasas még rá is lépett. Egyre nehezebb ez a táska... De jó lenne leülni! Az a kölyök igazán átadhatná a helyét.

Az a nő meg minek bámul?! A jókedvemet irigyli? Még a telóm is beszorult a zsebembe, pedig jött egy sms. Na, csak sikerült kivenni! Kettő is jött: "Számlája x forint tartozást mutat. A mielőbbi kiegyenlítés végett, kérjük, látogasson el weboldalunkra..." "Sajnálattal értesítjük, hogy kérelme elutasításra került..."

A büdös életbe! Ez a lúzer Tolsztoj sem tudta, mit beszél!

Faragó Patrícia novellája.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?