Szeresselek, csak mert a testvérem vagy?!

Senkit sem lehet parancsszóra szeretni, még a szüleinket vagy a testvéreinket sem. Mégis, családtagok esetén kellene lennie egy olyan szoros köteléknek, ami akkor is összetartja a feleket, amikor éppen "szünetel" a szeretet.

Én sem mindig szerettem a testvéreimet - ahogy ők sem engem. Ez nem azt jelenti, hogy utáltuk egymást, csak épp haragudtunk egymásra, és nem érdekelt, mi van a másikkal. Hatan vagyunk tesók: három édestestvér, három féltestvér, és mind csajok... Gyerekkorunkban kifejezetten jól kijöttünk, inkább felnőttként jöttek elő az ellentétek. Biztos addigra értek be a sérülések és az önbizalom problémák, amik a pocsék gyerekkorunk gyümölcsei.

Ha szóba jönnek a gyerekéveink, azonnal elszabadul a pokol - még a mai napig is. Szinte versenyzünk egymással, kinek volt rosszabb: egy csapat felnőtt nő vitázik azon, ki mennyi pofont, verést kapott, kinek szúrta el jobban anyánk az életét.

Így leírva borzasztóan gyerekesnek és nevetségesnek tűnik. Ezért akárhányszor találkozunk - ami nem sűrűn történik -, kínosan kerüljük az "anya témát". Éppen elég az is, hogy folyton azt vizslatják, kinek mije van - kutyája, macskája, férje, gyereke -, és kinek megy jobban a sora.

Aztán burkolt megjegyzéseket tesznek egymásra... A kedvencem mégis az, amikor néhanapján összefutok az egyikükkel, és kibeszéljük a többieket. Nagyon bölcsek vagyunk, mikor mások szennyesében kell kotorászni... Megállapítjuk, hogy Eszter házassága kész csőd, Rebeka meg nem tud rendesen gyereket nevelni.

Aztán előkerülnek a régi sérelmek. Mintha örökké emlékezni kellene rá - napra pontosan! -, hogy Linda mennyire megsértette Esztert, aki viszont cserben hagyta Rebekát. Képtelenek leszokni a strigulázásról. Mint a dedóban: ha összegyűlik öt fekete pont, akkor borul a bili, és hónapokig vagy évekig nem beszélünk. A jó hír azonban, hogy a fekete pontok piros pontokkal törölhetőek, így mindig azok a testvérek tartanak jobban össze, akik nyalják egymás fenekét.

Sokszor rettenetesen felszínesnek és képmutatónak találom a nővéreimet. Mégis, attól függetlenül, hogy már többször belém martak, megbocsátottam a szemétségeiket és az aljas beszólásokat. Szeretem őket - mindig is így volt, még akkor is, ha voltak szünetek -, de soha nem kérnék tőlük semmit.

Forrás: Shutterstock

Kétszer kértem pénzt Lindától - adott is, de csak nagy letolások közepette, majd fél évig hallgathattam, hogy kisegített. Mert ez a módi náluk: ha valakit kisegítenek, örökké emlékeztetik rá. Ezért aztán inkább a barátaimra vagy a páromra támaszkodom, ha baj van. A testvéreimtől még tanácsot sem kérnék. Így is mindig figyelnem kell, hogy ne mondjak vagy tegyek olyat, amit felhasználhatnak ellenem, és ez nem jó... Máshol nem így van. Látom, hogy a párom családjában mennyire összetartanak: még ha össze is zörrennek a testvérek időnként, akkor is segítenek egymásnak, ha beüt a krach.

Ennek ellenére mindig is szoros kapcsolatra vágytam a testvéreimmel, ezért próbálom őket jobb irányba terelgetni. Ez annyiban működik, hogy mindegyik engem hív, ha lelki bánata van, vagy segítségre van szüksége - és ha tudok, a rendelkezésükre is állok, mert így helyes. Ez a testvériség lényege: minden körülmények között számíthass a másikra, hiszen egy vérből valók vagytok, és a múltatok is összeköt.

A szomorú csak az, hogy ők egymás között már képtelenek kivitelezni ugyanezt. Gyerekként még feltétel nélkül szerették egymást, felnőtt korukra pedig annyira eltávolodtak térben és lélekben egyaránt, hogy már nem bíznak egymásban.

Bár nem szép, hogy pont én mondok ilyet: hiába vagyok ugyanis mindegyikük bizalmasa, én magam egyikükben sem bízom meg....

Vörös Lujza

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?