Megölöd a szerelmünket, ha megfosztasz a csendtől!

Állandó zaj vesz minket körül. Az utcán, a boltokban, a buszon, esetleg a munkahelyünkön. Sokszor már a gondolat is örömmel tölt el, hogy egyszer majd "hallhatom" a csendet.

Mi lehet az érdekes benne - miért vágyódik bárki is a csend után? Ha az ember éveket tölt el egy harsány ember társaságában, aki úgy gondolja, minden perc minden ezredrészét ki kell töltenie valami mondandóval, akkor a csend értékesebb kincs az aranyrögnél, a Föld leghatalmasabb gyémántjánál...

Akkor egyszerre éhezünk és szomjazunk utána, és úgy érezzük: nem a világ legszebb helyére szeretnénk elutazni, hanem a legcsendesebbre. Ahol akár még a nyugodt szívverésünket is meghallhatnánk.

Nem szökne azonnal vér az agyunkba, amikor egy nehéz nap után újra az a bizonyos személy fogad, aki szerint a csend haszontalan, és csak a hang bír erővel (ha már tartalommal nem...). Van, aki nem veszi észre, hogy a párja azért vonul el a sötét konyhába, mert el szeretne bújni előle. Csak mondja tovább a magáét, és nem érdekli, hogy ráerőlteti a másikra a hallgatóság szerepét.

Hogy lehet zajártalmat okozni egy másik embernek, aki már nem tudja, hova meneküljön? Intelligencia vagy neveltetés kérdése, hogy figyeljünk a másik rezdüléseire, igényeire? Miért nem lehet megérteni, hogy sokszor tíz perc csenddel többet adunk a párunknak, mint két perc beszéddel? És hogyan lehet védekezni ellene?

Forrás: Shutterstock

Igen, a csend értékes, mert hiába tűnik egyszerűnek, talán még unalmasnak is, ezerféle lehet: boldog gondolatokkal teli, emlékképeket idéző, terveket szövögető. Azzal a hanggal és személlyel szemben, aki csak egyféleképpen tud beszélni: hangosan és harsányan. Túlkiabál mindent és mindenkit, nem hagyva helyet másnak.

A csend erőt adhat, kitartást, célokat, ha végre időt szakíthatunk rá, és lehetőséget kapunk, hogy megéljük. Aki folyamatosan beszél, a legelemibb dolgot veszi el a másiktól: azt az értékes időt, amit önmagára fordíthat. Amikor kikapcsolhat, pihenhet, és egy szebb jövőben reménykedhet. Ha ettől megfosztanak valakit, az legalább akkora bűn, mint kirabolni. Végül is ugyanazt teszik mindketten, a rablók és a zajkeltők: értékektől fosztják meg a másikat.

Egy ideje nemcsak a válaszokat, de a helyeket is keresem, ahol csendre lelhetek. Ahol háborítatlanul álmodozhatok arról, hogy egyszer majd nem csak pillanatokra lehet az enyém, hanem bármikor, ha szükségem van rá...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?