házasság válás férj Balogh Orsolya elhagyott homoszexuális
Timi a helyi kisboltban eladó, eléggé összebarátkoztunk. Nemrég, mikor bementem hozzá, láttam, hogy maga alatt van. "Mi az drága, összevesztetek a férjeddel?" - kérdeztem. Látszott az arcán, hogy kitaláltam a problémáját...

Elmesélte, hogy húsz éve házas, két tini korú gyerekük is van. Minden jól ment, egy-két éve azonban elkezdtek rendszeresen veszekedni - apróságokon. Gyula, a férje, olyan érzékeny lett, hogy mindenen kiverte a balhét. Arra pedig már nem is emlékezett, mikor szexeltek utoljára... Próbált ugyan kezdeményezni, de a férje elutasította, vagy villámgyorsan letudta az együttlétet.

Férje aztán egyik nap előállt azzal, hogy válni akar. Timi összetört, és tudni akarta, miért - vagy inkább, kiért... Arra gondolt, hogy - bár még így negyven felett is csinosan öltözködik -, kicsit testes lett, és talán túlságosan elhagyta magát, a férje pedig talált egy vékony, fiatal bombázót. Ez megmagyarázta volna azt is, miért volt olyan hisztis az utóbbi időben, és miért nem kívánja őt. A férj viszont tagadta ezt, ugyanakkor nem tudott épkézláb indokot adni arra, miért akar elválni.

A híres női megérzés azt súgta: ne hagyja abba a kérdezősködést. Addig szekírozta Gyulát, amíg az nagy nehezen kinyögte: "Nem egy másik nőről van szó, hanem egy férfiról." A barátnőm először csak nevetett, azt hitte, szórakozik vele. Majd követelte, hogy ne hazudjon, és mondja meg az igazat. A férje viszont dühösen biztosította róla: nem viccel, tényleg szerelmes egy férfiba. A legjobb barátjába, aki egyben a kollégája is, és rendszeresen együtt lógnak.

Timi még ekkor sem hitt neki, ám a férje olyan sokáig és olyan komolyan bizonygatta a dolgot, hogy végül megértette: igazat beszél. Tényleg szerelmes egy férfiba.

Elmesélte, hogy már fiatalon, tinédzser korában is vonzalmat érzett a fiúk iránt. Volt is egy barátja, de féltek felvállalni a kapcsolatukat, így inkább szakítottak, és mindketten megpróbáltak nők mellett boldogulni. Csakhogy Gyula ekkortól fogva egész életében szenvedett, sosem volt egészen boldog a barátnői mellett. Aztán megismerte és megszerette Timit.

Forrás: Shutterstock

Hosszú éveken át boldognak érezte magát, még szex után sem volt hiányérzete. Azt hitte, "kinőtte" a férfiak iránti vonzalmát, és végre teljes életet élhet. Néhány éve azonban, mikor kicsit ellaposodott a kapcsolatuk, ismét gondolni kezdett a férfiakra. Olaj volt a tűzre, hogy újra belépett az életébe az a bizonyos jó barát.

Feleségével egyre rosszabb lett a kapcsolata, a sráccal viszont egyre jobb - az érzései viszonzásra leltek. Hónapok óta vívódott magában, adjon-e még egy esélyt a házasságának, vagy végre felvállalja azt a nyilvánvaló tényt, hogy meleg.

Timi ezek után igyekezett megértő lenni, de az egész sztoriból csak az jött le neki, hogy sosem szerették igazán, és a férje sosem volt mellette boldog. Csak pótlék, álca volt az életében. "Tudod, nem is az a fáj a legjobban, hogy elhagyott, hanem az, hogy egy férfiért. Jobban meg tudnám emészteni, ha egy másik nő került volna képbe. Na, de így? Hogyan versenyezhetnék egy férfival? Kikészültem. Képtelen voltam megtartani a férjemet - inkább egy másik férfihoz menekült tőlem."

Szegényt valahol mulattatja, hogy míg egy csomó ismerősét fiatalabb nőért hagyták el, őt egy pasiért. Próbál nevetni a szerencsétlenségén, én mégis látom rajta, hogy valójában porig van alázva - elvesztette a méltóságát, az önbizalmát.

Pedig nem tehet a dologról. Férje hibázott, mert nem merte felvállalni a nemi irányultságát, inkább megpróbált más lenni. Egy olyan világban, ahol nem kellett volna félnie az előítéletektől, Gyula talán boldogan élt volna a gyerekkori szerelmével, Timi pedig olyan férjet kapott volna, akivel azóta is szerelemben élhet.

Remélem, idővel belátja, hogy ez az egész nem rajta múlt, újra fel tudja építeni majd az önbizalmát, és elhiszi: nagyszerű nő, jó feleség és anya. Csak valaki más számára...

A szerelmi háromszögek geometriájahttp://www.she.hu/herself/20160831-szerelmi-haromszog-megcsalas-hutlenseg-parkapcsolat.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.