Öt éve nem szexelünk! Tudom, hogy az én hibám!

Minden párkapcsolatban előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a kezdeti nagy lángolás csillapodik, és a felek inkább a családra, a karrierre vagy a jövőjük építésére fókuszálnak. A szex ilyenkor háttérbe szorul. Nincs is ezzel semmi probléma, amíg tudjuk, hogy a dolog csak átmeneti.

Nálunk nem az volt: 5 évig tartott. Akkor még nem is sejtettem, milyen visszafordíthatatlan károkat okoz majd bennem az, hogy szex nélkül élek egy párkapcsolatban. Szenvedélyes szerelem volt a miénk: éjjeleken át tartó csókcsatákkal, forró éjszakákkal.

Fiatal felnőttként jöttünk össze, az első két évben még nyughatatlanul lobogott bennünk a tűz. Sőt, állíthatom, hogy az első időkben inkább a testiségre, mintsem az érzelmekre épült a viszonyunk. Végül nagy szerelemmé, később pedig mély barátsággá nőtte ki magát a dolog - 10 éven át tartott össze minket. Ám sokáig már csak barátokként működtünk, szeretőként megszűntünk létezni.

Hogy miért nem léptem ki? Egyrészt azért, mert nagyon ragaszkodtam hozzá, másrészt pedig - a szexet leszámítva - minden tökéletes volt közöttünk. Szerettük és tiszteltük a másikat, egymás támaszai voltunk a bajban, imádtunk együtt lenni, nagyokat beszélgettünk, nevettünk.

Olyanok voltunk, mint két pajti, akik sülve-főve együtt lógnak, és teljesen kiegészítik egymást. A lelki társam volt az élet minden területén. Te elhagytad volna a másik feledet "csak" azért, mert problémái vannak az ágyban?

Folyamatosan kutattuk a megoldást: orvostól orvosig jártunk. Voltunk urológián, belgyógyászaton, majd pszichológusnál. Mint kiderült, nem szervi, hanem lelki okok álltak a háttérben. Nem érezte magát férfinak mellettem, szerinte ugyanis én hordtam a nadrágot otthon. A dominanciájával együtt pedig a szexuális vágya is apadt - így ment tönkre köztünk az intimitás.

Forrás: Shutterstock

Bár próbáltunk változtatni magunkon (és egymáson), egyikünk sem tudott kibújni a bőréből. Én "elnyomó" fél maradtam, ő pedig "papucs". A sorozatos kudarcélmények végül a libidót is csökkentették, így nemcsak fizikai értelemben ütköztünk akadályokba, hanem már nem is kívántuk az együttléteket. Míg mások ennyi együtt töltött év után esküvőt és családalapítást tervezgettek, addig mi szomorúan ébredtünk rá: muszáj külön utakon folytatnunk.

Akkor úgy éreztem, nem az én hibám, de ma már tudom, hogy igazából mindvégig magamat okoltam. Mire végre rászántam magam a szakításra, addigra már romokban hevert a nőiességem. A szavaival és a csodás bókjaival ugyan napi szinten táplálta az önbizalmamat, de mivel fizikai vonzalmat soha nem éreztem a részéről, biztos voltam benne: nem vagyok szép és kívánatos. Mindkettőnk emberi méltósága csorbát szenvedett, hiszen megszűntünk létezni, mint férfi és nő.

Mióta külön vagyunk, minden sokkal könnyebb, bár az egymásnak okozott sebeknek még mindig gyógyulniuk kell. Én folyamatos visszajelzésekre vágyom a férfiaktól, ő pedig messziről elkerüli a nőket. Itt tartunk jelenleg. Azt kívánom, bár hamarabb ráébredtünk volna: minél tovább maradunk egy ilyen kapcsolatban, annál nagyobb károkat okoz bennünk a szexmentes élet!

Amit nem lehet megjavítani, azt el kell engedni. Azt viszont egyáltalán nem bánom, hogy kitartottam mellette, mert így legalább úgy érezhetem, mindent megtettünk. Egy szerelemben a legnagyobb, legfatálisabb tévedés is jobb annál, mintha meg sem próbálunk küzdeni egymásért...

Nagy Alexa

 

Forrás: Mudra László

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?