Az ágyam üres, a lelkem szomorú nélküled...

Némán zokogok az elmúlt évek reményvesztettsége és a jövő kilátástalansága miatt. Nem azért, mert kevesek voltunk, hanem mert rosszkor találkoztunk. Pedig nagyon szerettünk és akartunk, mindent egyszerre.

Élni és karriert építeni, együtt és külön lenni, érezni a szoros ölelést és a szabadságot is. Hol én vártam rád, hol pedig te rám, ha pedig együtt voltunk, nem volt elég, amit kaptunk. Mohók voltunk érintésekben, csókban, szerelemben.

Találkozott a tekintetünk és a lelkünk, érintettük egymást a kezünkkel és a szívünkkel. Ki akartuk tágítani a végtelent és az időt, szűkebbre húzni a teret, mert az egyikből nem volt elég, a másikból pedig nem lehetett túl kevés. Amikor egymásra néztünk, a jövőbe, az elérhető lehetőségekre tekintettünk. Azt mondtad, szeretsz, ahogyan én is. Simogattad az arcomat, fogtam a kezedet.

Szerettük, hogy ott vagyunk egymásnak, mégis gyakran elsiklottak az érzések. Ha sokat adtam, még többet követeltél, ha távolabbra engedtelek, még messzebbre mentél.

Elhittük, hogy bármi történik is, mindig itt leszünk egymásnak: mosolyt csalunk a másik arcára, elűzzük a gondot, levesszük a terheket, amiket sokszor mi magunk pakoltunk a lelkünkre. Elhittük azt is, hogy sosem lehet vége, mert nekünk találkoznunk, szeretnünk kellett. Erőssé tettük magunkat, hitet adtunk - de sokszor sajnos el is vettünk.

Tudtuk, hogy ragyogó kincsek vagyunk, de túl sokszor karcoltuk meg egymást ahhoz, hogy a fényünk örök legyen. Koptunk és koptattunk, csalódtunk és fájdalmat okoztunk, harcoltunk, majd elfáradtunk.

Forrás: Shutterstock

Te nem hívtál, vagy én nem vettem fel a telefont? Elfelejtetted, hogy a mindenségért tenni kell, vagy én nem fogadtam kedvesen a közeledésedet? Az ágyam üres, a lelkem szomorú nélküled. Hiányzol életem minden percéből, ahogyan kezemből a tenyered. Hogy élhetsz nélkülem, amikor nekem is kínzó fájdalom a hiányod? Nem tudom pótolni, és nem is akarom. Tudom, hogy én is sokat jelentettem, és most is sokat jelentek neked.

Mintha lelkünk ajkaink nélkül tovább beszélgetnének - behunyom a szemem, és érzem szíved heves lüktetését, tested melegét. Itt vagy nekem, és ha én így érzem, akkor neked is ugyanúgy kell érezned.

Hiszen egyek voltunk, és tudom, hogy továbbra is azok vagyunk. Azt súgtad: az élet nem élet nélkülem, hogy a jövő csak végtelen lehet velem. Hallom kedves hangod mosolyba ívelő akkordját, látom szerelmes tekinteted, érzem szoros ölelésed.

Hiányodat, lelkemben az ürességet egy napon újra te töltötted meg, mert visszajöttél, és csengetned sem kellett. Az ajtó nyitva állt, hiszen nem elválasztott egymástól, hanem szerelmünk kapujaként ismét összekapcsolt. Karjaidba ugrottam, te pedig ölelve azt suttogtad: "Szeretlek, ne legyen soha nélküled, csak veled!"

Az élet újra kerek, a hit erősebb, a tudat végtelen, mert vagyunk egymásnak és a világnak, érzünk, lelkesedünk. Szeretünk, imádunk napról napra jobban! Elmentünk, elengedtünk, hogy rádöbbenjünk: csak együtt lehetünk teljesek!

Forrás:Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?