Mindketten hibásak vagyunk - Egy tönkrement család margójára...

Az emberi kapcsolatokat és konfliktusokat nem csupán az teszi bonyolulttá, hogy nehéz igazságot tenni egy-egy helyzetben - hanem az is, hogy egyszerre akár mindkét félnek is igaza lehet. Csak épp nem látjuk a másik igazát a saját fájdalmunk és szenvedésünk árnyékában.

A nő igaza

"A biztos egzisztenciából zuhantam a mélybe, amikor egyedül kellett helytállnom anyagi fronton, mert ő úgy döntött, otthagyja a jól fizető állását, és saját vállalkozásba kezd. Támogattam, amiben tudtam: a kórházból, az újszülött mellől, a kúszó-mászó baba és a kis totyogós mellett is, aki ráadásul alig aludt. Segítség nem volt, ő meg kijelentette, hogy nem mosogat ("Nem érzem feladatomnak."), és nem pelenkáz ("Érzékeny a gyomrom."), és ehhez tartotta is magát.

Becsületére legyen mondva, a felújítás során sok szakmunkát elvégzett. Gyakran főzött vacsorát, és autóvezetési tanfolyamra járt, hogy később - ha lesz pénz autóra - könnyebb legyen kimozdulni. Én egyre nehezebben bírtam a bezártságot, az éjszakázást, a feszített munkatempót, a kettesben töltött idő hiányát (hiába, a minőségi együtt töltött idő a szeretetnyelvem). Kezdtem szétcsúszni, de esély sem volt kiszállni a mókuskerékből.

Az anyagi problémák lassanként felőröltek minket, ezért munkát vállalt két műszakban, egy gyárban. Onnantól előfordult, hogy napokig nem találkoztunk, csak aludni tért haza. Fásult, ideges, fáradt volt, és persze dühös a világra, hogy ezt kell csinálnia önmegvalósítás helyett.

Ekkor elvesztettem mindent: a kedvességet, gyengédséget, az emberi szót, a kapcsolódást, önmagamat. Előfordult, hogy napokon keresztül csak ültem a kanapén és sírtam, semmihez nem volt erőm a határidős munkák és a gyerek mellett.

Bekattantam, és őt kezdtem okolni - a felelőtlenségét, az élhetetlenségét - minden nyomorúságomért: mert elfogytak a tartalékaim, mind financiális, mind fizikális szinten. Szorongtam attól, hogy mit hoz a holnap, miközben nem volt lehetőségem a feltöltődésre. Néhány hónap alatt teljesen kivetkőztem önmagamból: ordítoztam, zokogtam, fenyegetőztem, zsaroltam. Ő pedig menekült. Haverok, buli, Fanta - mindig akadt valami, ami fontosabb volt, mint a család, csak ne kelljen otthon lennie ebben az őrületben, ahol állandó feladatok várják."

Forrás: Shutterstock

Az férfi igaza

"Nagyon szerettem őt, mindent meg akartam adni neki, és még annál is többet. Azért hagytam ott korábbi a munkámat, mert zuhanórepülésre váltott a korábban virágzó cég pénzügyi profilja. Ő inspirált abban, hogy belefogjak az álmaim megvalósításába. Keményen dolgoztam, de sorban jöttek a problémák: kamu melók, kóklerek, fizetőképtelen cégek, családi problémák és betegségek.

Minden egyes hónapban úgy nézett ki, hogy a következő hónaptól helyreáll a folyószámla egyenleg... És minden egyes hónapban kiderült, hogy ez még várat magára. Keményen küzdöttem, belefogtam egy csomó mindenbe, miközben otthon is próbáltam helytállni. Végeztem a felújítást, beteg családtagot ápoltam, vacsorát főztem, sétálni vittem a gyereket, hogy ő dolgozni tudjon. Közben a munkával kapcsolatos kudarcok és az otthoni problémák miatt egyre depressziósabb lettem.

Amikor eljutottunk a mélypontra - a pofámba vágta, hogy kussoljak, mert ő tart el -, elmentem egy gyárba dolgozni, és sántulásig gürcöltem, míg végül három hét után teljesen kiégve letettem a lantot. Ez alatt az idő alatt fél kezemen meg tudnám számolni, hányszor kaptam meleg vacsorát. Az erőfeszítéseim díjazása helyett egy állandóan síró, üvöltöző hisztérika várt, ha hazamentem.

Egy idő után inkább nem is mentem haza: söröztem a cimborákkal, próbáltam a hobbi zenekarommal, magányosan meditáltam egy jointtal a pataknál. Könyvtárba jártam, évzáró-évnyitó bulikra az új kollégákkal. Baráti alapú beugrós melót vállaltam péntek estétől vasárnap estig, az ország másik végén.

Na, az utóbbitól végleg kiakadt: cseszegetett, hogy 5-10 ezer forintokért lemondok a közös hétvégéről - mintha csak kurvákat hajkurászni léptem volna le. Pedig én ilyenkor is azért gürcöltem, hogy jobb legyen. Támogatás helyett viszont csak állandó zokogást és raplit kaptam, mert ennek a nőnek semmi sem jó. Csoda, hogy megpróbáltam legalább a maradék ép elmémet megmenteni?"

Ez hát a történet. Nehéz volna elvitatni, hogy mindkét szereplőnek jogos a fájdalma és a felháborodása. Bizonyos értelemben a nőnek és a férfinak is igaza van - de mégis mihez kezdjen az ember ezzel a tudással?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?