Rossz pasi, pocsék meló: akkor is kitartasz, ha beleőrülsz?

Tudni kell feladni. Belátni - abban a pillanatban, amikor már túl mélyen vagy a mocsárban -, hogy nem tudsz tovább menni. Ha nem engeded el, amibe kapaszkodsz, magával ránt - legyen az bármi: a magány, a félelem, egy nem létező szerelem, egy barátság hamissága.

Feladni nem azt jelenti, hogy vesztessé válsz. Ha okosan teszed, győztes leszel, mert megnyered a magad ellen vívott háborút, és megkapod a csendet, a békét, a boldogságot. A haldokló és életképtelen kapcsolatok úgy fognak a földre hullani, mint a kalász aratáskor. Mintha ott sem lettek volna. A győzelem magával hozza a szükséges veszteségeket. Egyet vagy többet, sosem tudni, olyan kiszámíthatatlan minden pillanat, minden elhitetett érzés...

Feladni elsőre olyan egyszerűnek tűnik, mint mikor végigfut a fejedben a gondolat. Csak felteszed a két kezed, és azt mondod: ennyi, vége. Nincs több játék, nincs több ellenfél.

A valóság viszont mindig ridegebb, az élet mindig bonyolultabb ennél. Ráadásul minél tovább maradsz a mocsárban, annál inkább hozzászoksz a helyzethez: a félelemhez, a hideghez, az önutálathoz. Ahhoz, hogy nem hagyod magad boldognak lenni. Hiszel másoknak, pedig egyedül magadnak szabadna.

Forrás: Shutterstock

Aztán megteszed, fogcsikorgatva túladsz a nehezén - kicsit bele is halsz, hiszen mennyi elvesztegetett órád van a dologban! Mennyi energiát fektettél abba a rossz kapcsolatba, abba a mérgező munkahelybe - és most nincs. Olyan fura, továbbléptél, és várod a drámát, ami már szinte mindennapossá vált az életedben - de nincs se dráma, se lelkiismeret-furdalás. Minden könnyeddé, magától értetődővé válik. Minden a helyén van, ahogy te is. Végre hajlandó voltál elengedni valamit, aminek már nem volt létjogosultsága az életedben.

Ezt tettem én is. Engedtem menni, ami káros. Csakhogy utána hagytam, hogy elvegyék tőlem azt a keveset is, ami még megmaradt. Folyton sajnáltattam magam: hiszen nekem most szörnyű! Aztán rájöttem: az én mocsaram az volt, hogy átengedtem magam a nyomasztó érzéseknek és gondolatoknak. A megfelelési kényszernek, annak a késztetésnek, hogy tisztára mossam magam.

Pedig mi volt a "bűnöm"? Hogy úgy éreztem, nem tudok többet adni magamból? Hogy nem volt elég, amit kaptam? Hogy rádöbbentem: képtelen vagyok a titkolózásra? Hogy felismertem, ennél magányosabb még sosem voltam? Miért kellene mások előtt magyarázkodnom, mikor én pontosan tudom az igazat? Így hát feladtam a harcot, amit a saját szélmalmommal vívtam. Kimásztam a mocsárból, és újrakezdtem, minden jót kívánva minden bolondnak - beleértve magamat is.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?