Anyai kötelesség: Feláldoztam a házam a fiam kedvéért!

"Új életet kezdek, anyukám" - mondta Gyuri fiam, úgy húsz éve. "Itt az új évezred, a 21. század, minden változik, megújul. Jó pap is holtig tanul, hát még egy autószerelő! Elég volt az alkalmazotti létből, itt az idő, hogy pénzt is keressek!"

Persze, minden sikeres vállalkozás befektetéssel kezdődik. Mert úgy nem lehet vállalkozni, hogy csak tudás van hozzá, de az eszközök meg a hely hiányoznak - szóval, pénz kellett. A minimálbérre nem sok hitelt kapott volna, én viszont már közel jártam a nyugdíjhoz a polgármesteri hivatalban. Ám még az én fizetésem is kevés volt: rátették a jelzálogot a házamra. Úgyis Gyuri örökli a házból a részemet, az apai rész pedig már az övé, mióta meghalt az apja.

Jobb lett volna, ha még több pénzt kapok, de csak tizenöt milliót tudtam felvenni, húsz évre. Még türelmi idő is volt benne: öt évig csak havi ötvenezret kellett fizetni, szóval bevállaltuk. Gyurikám kibérelte a helyet, és bevásárolt mindent, amire szüksége van a műhelyben. Felvett egy segédet, és csináltunk szórólapokat is. Aztán mentünk a közjegyzőhöz, ami maga volt a tömény unalom. Három órán keresztül olvasta fel azt a rengeteg oldalnyi szöveget, de én tíz perc után már nem is figyeltem.

Gyurit láttam magam előtt, és a műhelyt, ahogy hosszú sorban állnak előtte az ügyfelek. Van vagy öt alkalmazottja, folyamatosan adja nekik a munkát, én meg ott ülök a pénztárban, számlázok, és az ügyfelek nekem fizetnek. Mindenki mosolyog, pörög az üzlet, könnyedén visszafizetjük a hitelt...

Elmosolyodtam: legszívesebben szóltam volna a nőnek, aki a szerződést olvasta, hogy hagyja abba nyugodtan. Amire mi kérjük a kölcsönt, az tuti siker - nézzen csak a fiamra, látszik, hogy milyen ügyes keze van.

A váltás sikerült: jól ment a műhely Gyurinak, a havi törlesztést is gond nélkül fizette. Tényleg be kellett segíteni a papírmunkába, még a felesége, Évi is eljött a gyárból, hogy neki dolgozzon. Persze, sok volt a kiadás. A tulaj folyamatosan emelte a bérleti díjat, mert látta, hogy jól megy az üzlet. Kellett még alkalmazott is, rendesen fizettünk neki, bejelentve, nem zsebbe. Amikor letelt az öt év, akkor is csak havi nyolcvan lett a részlet, nem okozott gondot.

Forrás: Shutterstock

Aztán történt valami. A törlesztés felugrott nyolcvanról száznyolcvanra - ezt még bírtuk, de aztán kétszázötven lett. Ez már annyira sok volt, hogy el kellett küldeni egy alkalmazottat. Hirtelen az ügyfelek sem jöttek annyian. A menyemet is el kellett küldeni, de csak munkanélkülire tudott menni, az embereknek meg elfogyott a pénze. Hozták az autókat javítani, de fizetni nem tudtak, csak részletekben, így Gyuri nem tudott tovább törleszteni a banknak.

Nem szólt, hogy gond van, de láttam, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan eddig. Aztán egyszer csak levelet kaptam a banktól: fizessek, vagy viszik a házat. Hát besegítettem, amennyivel tudtam, de a havi negyedmillió vállalhatatlanul sok volt.

Csak nőtt-nőtt a tartozás. Nem értettem. Ha kétezerben tizenötmilliót vettem fel, és azt fizette Gyuri, majd én is, akkor hogy lehet, hogy többel tartozom, mint eredetileg? Gondoltam, eladom a házat, kifizetem a hitelemet - mert ugye, hiába adtam a pénzt a fiamnak, a tartozás az enyém volt. Bár végül úgyis az övé lesz... Na, de ki akar úgy meghalni, hogy a gyereke csak adósságot örököl?!

A házamat pont annyira értékelték fel, mint amennyivel tartoztam. A bank hozzájárult az adásvételhez, megkapták a pénzüket. Gyuri műhelye továbbra is működik, de már csak ő dolgozik benne, és épphogy csak keres valamennyit. Én meg - jóval hatvan felett - újra dolgozom. Szerencsére a nyugdíjamból nem tiltanak le semmit, de ahhoz kevés, hogy albérletet is fizessek belőle. Gyuriéknál nincs hely, mindkét gyerek hazavitte a párját, hamarosan érkezik a dédunoka.

Egy nagyüzemi konyhán dolgozom, épp annyi pénzért, amennyiért a kis panellakást bérlem, rezsivel együtt. A nyugdíjból kijövök úgy, hogy még spórolni is tudok. Persze nem sokat, csak annyit, hogy legyen egy kis pénzecském, ha már a házam elvesztettem. Nem, nem haragszom a fiamra: én vettem fel a hitelt, segíteni akartam neki. Együtt akartuk megoldani a dolgot, de nem sikerült. Most ez az életem.

Törőcsik Edit novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?