Hová tűntek az életünkből a bölcs nők?

A minap azt mondta nekem egy nagyon bájos, fiatal nő, hogy az ő életében egyszerűen nincsenek bölcs nők. Nők, akik mellett egy pillanatra meg lehetne pihenni.

Nők, akik meghallgatnak, és nem hergelnek. Nők, akik lecsendesítenek, hogy meghallhass valamit, amit addig nem vettél észre a történések zajában. Nők, akik, ha kérdezel, nem valamiféle közhellyel válaszolnak, hanem tényleg mondanak is valamit.

Azt mondta, ez hiányzik neki. És igen, szereti az anyukáját, és gyakran beszélnek is, de semmiféle valódi gondját nem tudja vele megbeszélni. "Komolyan - fordult felém kicsit könnyes szemmel -, hová húzódjak vissza, hogy átgondoljam, újraértékeljem azt, amire választ keresek? Ki segít nekem ebben?"

Egy másik fiatal nő arról mesélt, hogy rettenetesen szenved attól, hogy soha semmi nem felel meg a szüleinek, amit csinál. Vagy ahogyan kinéz. Vagy amiről beszél. Minden tervére csak legyintenek. Ha nem a szüleiről lenne szó, szinte azt gondolná, boldogan akadályozzák meg abban, hogy örömét lelje saját magában, a terveiben, az életében.

"De a saját szüleim csak nem akarhatják, hogy én rosszul érezzem magam, ugye?" - kérdezte. "Viszont így megbeszélni sem tudok velük semmit, kérdezni sincs kedvem, hiszen mindig a szokásos forgatókönyv jön."

Nagyon nehéz dilemmák ezek. Jó lenne hinni abban, hogy a világ képes meglátni és megérteni minket. És mi magunk is látni és érteni szeretnénk a világot. Hihetetlenül vágyunk a megerősítésre, a jó szóra. Mégis legtöbbször elkülönült lényekként bolyongunk az életben. És ha időnként összeér a sorsunk, csak nézünk egymásra, hogy vajon mit is csináljunk...

Forrás: Shutterstock

Várunk egymástól valamit, gyakran nem is tudjuk, hogy mit. Aztán ha megkaptuk, nem tudjuk, elfogadhatjuk, viszonozhatjuk-e. Az egyik pillanatban bármit megtennénk azért, hogy szeressenek, a másikban mindent megteszünk azért, hogy ne tudjanak szeretni.

Keressük a pontokat, amikhez igazodni tudunk, de valljuk be: legtöbbször arra vágyunk, hogy azt halljuk, amit hallani szeretnénk. Azt hiszem, a távoli galaxisok sem tudnak olyan messze lenni tőlünk, mint amennyire időnkét magunkat érezzük egymástól.

A valóságban átíródnak azok a lányregények, amelyekben a szerelem angyalszárnyakon érkezik, a jók elnyerik méltó jutalmukat és a rosszak a büntetésüket. Kiszolgáltatottan nézünk el egymás mellett, és iszonyatosan hiányzunk egymásnak. És most nem (csak) a párkapcsolatokról beszélek. Az értő szavakról, a valódi figyelemről, a beszédes csendekről is. Anyákról, apákról, barátokról, gyerekekről, emberekről, akik hiányoznak.

Mindannyian másképpen hordozzuk a félelmeinket, a vágyainkat, ezért az is teljesen egyéni, hogy mire van szükségünk, és mit teszünk meg ezért. A bennünk élő "hiányzók" viszont elképesztően nagy hatással lehetnek ránk. Talán mégiscsak van mellettünk valaki, aki felé tehetünk egy lépést? És ő felénk?

Bali Edina Zsanna

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?