Horkoló pasi: Amikor az éjszaka egyáltalán nem romantikus!

Ébredezem. Mintha finoman, ritmikusan mozogna alattam az ágy. Földrengés? Vagy csak túl sok posztapokaliptikus filmet néztem mostanában?

Egyik sem, csak a párom horkol. Ilyenkor rendszerint hangosan rászólok vagy stílusosan megbökdösöm. Felmordul, oldalra fordul, közben a takarót duzzogva felhúzza az arcáig. Kezdetét veszi a verseny: sikerül-e kómába esnem, mielőtt megint rázendít. Ő nyert. Mint mindig. Elegem van. Fogom a telefont, és felveszem, ahogy horkol, hadd értse meg másnap, miről is beszélek minden áldott reggel.

Nem baj, úgyis ki kell mennem. Visszaérek - kemény egy percet voltam távol, mégis teljes szélességben keresztben fekszik az ágyon. Mindezt úgy, hogy mind a négy takarót maga alá gyűrte. Nagy nehezen keresek egy szabad részt, elveszem az előre bekészített vizes üveget, és nagyokat kortyolok. Most jövök csak rá, mennyire kiszáradtam. Nőies mivoltom netovábbja, hogy mindig nyitott szájjal alszom, az orrlyukaim csak dísznek vannak odatéve.

Ahogy lehajtom a fejem, jön az ismerős, bágyadt érzés alvás előtt, de megint nekikezd. Én vagyok a naiv, hogy azt hittem, ezt elkerülhetem... Telefon zseblámpa elő, kutatóexpedíció az elveszett füldugók után. A fénytől felmordul. ("Ez a minimum" - zsémbeskedek magamban.)

Megtalálom a füldugót, de csak az egyiket - a másik valahol az elveszett fél pár zoknik birodalmában haknizik. Nincs vész, majd szorosan a párnához nyomom a másik fülemet. Ekkor már az idegtől nem tudok aludni, ám csodák csodájára a horkolás abbamarad. Alig hiszem el. Azt a fajta boldogságot élem át, amiről a nagy önmegvalósító könyvek áradoznak.

Forrás: Shutterstock

Elalszom... Majd felébredek. Azonnal ki kell rohannom pisilni, miközben majdnem megpusztulok a szomjúságtól. Mi fog történni, ha ne adj' isten egyszer terhes leszek? Újra a telefonhoz nyúlok, csak úgy kíváncsiságból megnézem, mennyi az idő. Pont egy óra múlva kelhetek. Mesés. Próbálom magam megnyugtatni, hogy az utolsó órát mégse töltsem ébren. Az egy szem füldugó ugyan hősiesen tompítja a hangokat, de - mivel főút mellett lakunk - így is hallom az autók zaját.

Mellette - mintegy kánonként - a szemben lévő kiskocsma legkitartóbb alkoholistái kurjongatnak. Sosem szoktam érteni, hogy mit - mintha egy másik nyelvet beszélnének. Valamilyen csoda folytán aztán mégis sikerül álomba szenderülnöm. Végül az ébresztőóra kegyetlen hangja kelt fel. Három szundit állítok be: az elsőt általában meg sem hallom, a harmadikra sikerül felkelni. Bár ez túlzás - inkább négykézláb kimászok a fürdőbe, hogy egy mosakodás után megpróbáljak visszatérni az élők sorába.

Aztán jöhet az instant kávé, ami tudom, hogy placebo, de kora reggel kivárni a kis kotyogóst... esélytelen. Benyomok valami vidám zenét a telefonomon, de egyből ki is kapcsolom: ez most a gyász ideje. El kell búcsúznom a puha párnáktól és meleg takaróktól. Még jó, hogy sokat kell utaznom a munkahelyemig, és addig van idő felébredni.

Este, lefekvés előtt megmutatom a páromnak a hangfelvételt. Kinevet, majd cinikusan közli, hogy ő nem hall semmit. Ahogy vízszintes pozícióba helyezkedik, rögtön nekikezd az éjjeli koncertnek - én pedig örülök, hogy holnap legalább szabadnapos vagyok.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?