Konditermi 1x1: Ne csak izomra gyúrj, hanem jó modorra is!

edzés viselkedés jómodor gyúrás konditerem edzőterem udvariasság modor B. Barbi
Sokan vágynak izmos, kerek popsira, ahogy a szinte elérhetetlennek vélt kockahasra is. Aki pedig az álmokon túl tettekre is képes, gyakran ellátogat a konditerembe. Íme, néhány jó tanács ahhoz, hogy otthonosabban érezhesd magad a kiválasztott miliőben.

1. A lábtörlő nem pocsolya - nem kell kikerülni!

A lábtörlő a bejárati ajtó elé elhelyezett szőnyeg, ami az utcáról érkező cipőkön található koszt fogja fel. Célja, hogy ne vidd tovább a piszkot a többi helyiségbe. Ám ez csak akkor lehetséges, ha használod is, nem csak átgyalogolsz rajta, ahogy egyesek teszik az embertársaikkal... Tekints úgy az érkezéskor tett apró lábmozdulatokra, mint a bemelegítés nulladik fázisára!

2. Köszönni nem ciki, sőt: nyugodtan artikulálj!

Sem az ott dolgozók, sem a többi vendég nem fogja zokon venni, ha - például a recepcióra érve vagy az öltözőbe belépve - jól hallhatóan köszönsz. Az igazán profik még a napszakot is eltalálják. Tudom, ez így önmagában is durván hangzott, de ami ezután jön, még durvább lesz: vissza fognak köszönni! Ja, és ha már a teremben dolgozókról esett szó: bátran emberszámba veheted őket, fővesztés terhe nélkül!

3. Az ajtó nem lekváron csúszik. A kilincs a barátod!

Az öltöző az a hely, ahol a népi viseletet sportosra cseréled. Az izzadságszag pedig a jelenlévők létszámától függően "elmegy", "durva", vagy éppen "nagyon durva" minősítéssel bír, és olykor mindez dezodorszaggal is keveredik. Ebben a szentélyben előfordul, hogy fehér (vagy épp lila) neműben, netán anélkül találhatóak a tökéletes testre vágyók. Éppen ezért - és mert alapból is úgy szokás - köss barátságot a kilinccsel! A lenyomásával és magad felé húzásával varázslatos dolgok történhetnek: például be tudsz csukni egy ajtót! Varázslat vége.

4. Sok jó ember kis helyen is elfér - kivéve, ha nem.

Ami azt illeti, rossz ember is, de ez most off topic. Ha túl vagy a szőnyeg és a kilincs okozta sokkon, és még köszöntél is, láss neki a ruhaváltásnak! Erre a célra az imént megismert öltözőt használhatod. Itt egy dologra figyelj: általában sokadmagaddal vagy, ezért ne pakold egy-egy külön padra a cipődet, a nadrágodat és a táskádat, hogy a többi kellékről már ne is beszéljünk. Bár mások szívesen várakoznak, és nincs sürgős elintéznivalójuk sem, mint neked - de hidd el, előbb-utóbb azért ők is szeretnének hozzáférni a szekrényükhöz. Tudom, halandó tulajdonság - de kevesen születnek olyan tökéletesnek, mint te.

5. A kezed járjon, ne a szád! Legalábbis a zuhany alatt/előtt/után.

Általában mindenki beszélget - vagy nem. Ez természetes. Csak hát vannak olyan helyek, mint amilyen a zuhanyzó is, ahol dicséretes, ha haladósra veszed a tempót - és nem ott beszéled ki a barátnőddel az előző esti Tinder match eredményét. Bármilyen hihetetlen, de egy csoportos óra után más is szívesen zuhanyozna - akár bő egy óra várakozás nélkül is. A tükröt sem kell őrizni órákig, vannak mások is, akik szemmel tartanák.

6. Törölköző - nem csak zuhanyzáskor hasznos!

A terembe belépve sokszor láthatod, hogy szinte mindenki egy kisebb vagy nagyobb törülközőt cipel magával. Ez valójában egy speciális súlyzós edzés része, amiből neked sem szabad kimaradni. Terítsd magad alá vagy mellé, de ha bátor vagy, a nyakadba is akaszthatod. Lényeg, hogy használd, főleg, ha edzés közben két izzadságcseppnél többet termel a szervezeted.

7. Nem a takarítás része - ingyen ugyan, de te is csinálhatod!

Akár törcsivel, akár nélküle használtad a gépet, használat után illik letörölni, hiszen összefogdostad. Hogy ezt a nagyon megterhelő feladatot el tudd végezni, a teremben itt-ott "elrejtve" van papírtörlő és tisztító folyadék. A keresés a szőnyeghez hasonló - ingyenes és egyben kihagyhatatlan - edzési elem. Azért arra ügyelj, hogy ne áztasd el a gépet, ha a következő alkalommal is használni szeretnéd!

+1 A bámulás fél egészség - de nem jár a havi bérlethez!

A tagsági kártyával együtt nem kapod meg a bámulási jogot. Ezeken a helyeken az a szokás, hogy mindenki magával foglalkozik. Lesznek extrém és tök normális stílusú emberek is, ahogy az utcán, vagy épp a villamoson. Egyet ne felejts el: ő is azért van ott, mint te. Szeretne változtatni - többek között ezt is tartsd tiszteletben!

Jó hely a konditerem, csak sok a bunkóhttp://www.she.hu/herself/20170511-konditerem-edzes-sport-etikett-bunko-viselkedes.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.