Mit akarsz tőlem, ha még nem heverted ki az exedet?!

Egy kapcsolat szülőszobájában álltok, és te értetlenül hallgatod a másikat. Kétszer találkoztatok, nem többször. A harmadik alkalommal már csak reménykedtél, hogy nem hallasz az exéről még egyszer, hiszen már megértetted a fájdalmát.

Azt, hogy nehéz volt neki az elengedés... Türelmes vagy, és csak vársz - de vajon még meddig? Ő pedig mesél. Mindenről "ő" jut az eszébe: az a másik, akivel már vége. Akit már állítólag elengedett. Közben pedig pontosan tudod, hogy ez nem így van.

Azon agyalsz: miért állítja, hogy túl van rajta? Hiszen még lefoglalja a gondolatait, nincs tekintettel arra sem, hogy most te ülsz vele szemben. Persze, teljesen természetes, hogy az ember beszél a múltjáról, elmondja a vele történteket, kicsit megmerítkezik benne, de a volt szerelem emlegetése már átlépi a határt.

Miért kezdenek bele emberek egy másik kapcsolatba, amikor - ha őszintén magukba néznek - tudják, érzik, hogy még egyáltalán nincsenek túl az exen? A félelem miatt, hogy egyedül maradnak? Kell egy kapaszkodó, ami átsegíti őket a szakításon? (Na, de alkalmas vagy te arra, hogy a múlt mocsarában fuldoklónak nyújtsd a kezed?!) Bizonyítási vágyból? Hogy úgy érezzék, még érnek valamit? Hiszen igen, itt ül velük szemben az új delikvens, egy potenciális lehetőség az újrakezdésre... Akarod te ezt a szerepet vállalni?

Meddig kell, hogy türelmes légy? Kezdd el neki magyarázni, hogy amíg nincs túl az exen, addig nem korrekt belefogni egy újabb kapcsolatba? Hiszen a másikban elindulhat valami, egy érzés, egyfajta kötődés, viszont az ő állapotában benne van a pakliban, hogy egyik napról a másikra azt mondja: "Bocs, de tényleg nem vagyok még rendben. Még ott lakik bennem, még gyógyulok, még nem állok készen."

Forrás: Shuttertsock

 

Az ilyen ember önző, hiszen nem jut eszébe, hogy a másik sérülhet. Hogy fáj neki a nap mint nap "véletlenül" kiejtett nevet hallani és azzal szembesülni, hogy itt is voltak együtt, és "ezt ő így szerette"... Mindezt persze a "bocsáss meg, hogy megint előhozom" fordulat mögé bújtatva, mert nem vállalja a felelősséget, hogy nem képes szembenézni a múlthoz való kötődésével. Hiába mondod neki, hogy aki hátrafelé néz, az nem tud előre lépni, hogy aki nem része az életének, azt tudatosan kell "letenni" - mert ő még sebzett. Még fáj neki.

Te pedig csak ülsz vele szemben. Tudod, a búcsúzáskor végleg elköszönsz, és nem mondod azt: "Majd ha túl leszel rajta, keress meg!" Mert magadnak teszel szívességet azzal, hogy nem sodrod magad ilyen alárendelt szerepbe. Sőt, neki is szívességet teszel, hiszen időt adsz neki arra, hogy meggyógyulhasson - hogy kikúrálja magából az elmúlt szerelem minden emlékét.

Hogy eljöjjön az a pillanat, amikor már nem kerül elő az ex neve, miközben valaki más ott ül vele szemben a vacsoraasztalnál. Ám ez a valaki már nem te leszel. Mert ez a kapcsolat rég elvetélt, és sohasem születhet meg...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?