Nincs szükségem férjre - számomra a fiam az igazi férfi!

Egyedül nevelem a fiam. Nézem, ahogyan egyre erősebb, férfiasabb, ahogyan egyre több részét fedezi fel a világnak. Pedig olyan kicsi még, épp csak tizenkét éves. Büszke vagyok rá - és boldog, hogy az anyja lehetek. Ötéves volt, amikor egyedül maradtam vele, mert elváltunk.

Hihetetlen, hogy az elmúlt hét évben mennyi minden történt velünk, kettőnkkel. Tudom, nem szabadna örülni neki, hogy nem nagyon akar találkozni az apjával, de valahogy mégis szeretem az érzést, ahogy szinte felnőtt ésszel döntött ebben a kérdésben.

Amikor pici volt, a világ legédesebb hangján vigasztalt, ha látta, hogy szomorú vagyok: "Ne félj, mami, én megvédelek mindenkitől!" Később már azt is megkérdezte, hogy az apja bántott-e. Soha nem mondtam rosszat róla, de nagyon érzékeny kisfiú volt mindig, és pontosan tudta: az, hogy az apja nem él velünk, nekem nagyon rossz. Figyel, és óv mindentől.

Az elmúlt hét év alatt egyetlenegyszer fordult elő, hogy találkozott egy férfival, aki majdnem fontos volt nekem. Leültettem őket egy asztalhoz, és láttam, ahogyan igyekszik ő lenni a férfi. Az én kicsi fiam. Láttam, hogy nem akar átengedni senkinek. Nem akartam megbántani. Ő az egyetlen kincsem. Tudom, hogy sokan azt mondanák: nem helyes, hogy mindent úgy intézek az életemben, hogy neki jó legyen. Illetve persze, hogy így teszek, hiszen az anyja vagyok - de az, hogy rajta kívül nincs életem, talán nem tesz jót neki sem.

Nem tudom, én valahogy elképzelhetetlennek tartom másképpen az életünket. Valahogy úgy alakult, hogy engem csak az érdekel, ami neki fontos. Azt a filmet nézzük meg, amire ő kíváncsi. Oda megyünk ebédelni, ahová ő szeretne. Ez nekem így tökéletesen megfelel. Sőt, azt a ruhát veszem meg magamnak, ami neki tetszik.

Ha jön hozzám egy barátnőm, ő is velünk van. Hallgatja, hogy miről beszélünk, én pedig élvezem, mert még arra is képes, hogy okosakat mondjon. Ha a barátnőm erre meresztgeti a szemét, hogy miért nem küldöm ki, amikor a felnőttek beszélgetnek, persze megsértődöm.

Forrás: Shutterstock

A múltkor, amikor igyekeztem kicsit viccesre venni egy ilyen helyzetet, és azt mondtam a barátnőmnek, hogy legalább hall egy férfiszempontot is, felcsattant: "Nem vagy normális, ez egy gyerek, ne képzeld már azt, hogy felnőtt! Nem a férjed!" Halálosan megbántott. Úgy beszélt velem, mint valami elmebeteggel, aki nem tudja, mi van: hogy a férje lelépett, és ez a fiú a gyereke. Mondjuk, honnan is tudná, hogy ez mit jelent...

Azon nyavalyog, hogy a férje nem veszi észre az új frizuráját. Nárcisztikus liba, akinek folyton valami idegen vigyáz a gyerekére. Fogalma sincs arról, hogy mi mit élünk meg - hogy a fiam és én csak egymásra számíthatunk.

Múltkor rájöttem, hogy tényleg nincs szükségem másra. Férfira semmiképpen. Az életünk, ahogy a fiam egyre nagyobb lesz, egyre tökéletesebbé válik. Legalább ő soha nem fog elhagyni, és biztosan soha nem csapna be. Neki én vagyok a legfontosabb. Mi ketten együtt bármire képesek vagyunk.

Ma viszont megrettentem, amikor a kolléganőm mesélte, hogy a tizenkilenc éves fia beleszeretett egy lányba, és össze is fognak költözni. Majd rám nézett: "Hamarosan a tiéd is kirepül, nem is gondolnád, milyen gyorsan eljön az az idő." Ez kattogott a fejemben egész nap. Tizenkilenc éves? Még gyerek! Hogy lehet elengedni? Megrémültem: lehet, hogy nekünk is már csak 7 évünk van együtt? A kolleganőmnek könnyű, neki ott a férje, ő nem marad egyedül, de én? Hét év múlva már majdnem 45 éves leszek, és akkor egy tinilány miatt kezdjek újra elölről mindent? Csak én?

Persze lehet, hogy a fiam annyira jól érzi magát velem, hogy nem rohan el mindjárt egy másik nőhöz. Hiszen a mi közös életünkben van a legbiztonságosabb helyen. Én tudom, hogy mit szeret, mire van szüksége. Én vagyok az egyetlen ember, aki bármit megtenne érte. Hét év még? Pont ennyi ideje vagyunk ketten, csak ketten. Mire lesz az elég?

Kriszti történetét Bali Edina Zsanna jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?