Mindent megteszek, hogy úgy érezd: én vagyok az igazi!

Én eddig csak veszíteni és elveszíteni tudtam, de azt üzembiztosan. Vándoroknak voltam átmeneti menedéke, kalandoroknak melegedője, végállomásig utazók meg-megállója. Talán nem is akartam igazán, hogy maradjanak - nem tudom.

De te... Téged marasztalnálak, úgy igazán. Maradsz a kedvemért?

Hogy amit adni tudok cserébe, az elég lesz-e, azt úgyszintén nem tudom. Amit adni fogok, az a... minden. Ezt tudom.

Nem tévesztem el, hány pötyivel iszod a kávét (most már eggyel), sózod-e a paradicsomot (szerencsére nem) és paradicsomozod-e a sült krumplit (sajnos igen, de annyi baj legyen). Nem mulasztom el megkérdezni, milyen napod volt, hogy aludtál, mi nyomja a lelkedet. Mert egy férfiét is nyomhatják ám lidércek.

Leszek én a nagykifli, hogy elriasszam őket, és csak akkor gurulok el, ha már mélyen alszol. Reggel mi sem természetesebb, hogy letagadom az elgurulást, és ha erősködsz meg bizonygatsz, akkor rád fogom. Nem leszek mindig erős, hogy te lehess az én erőm.

Jóízűeket eszem, jóízűeket főzök (alkalomadtán vérprofin rendelek), de közben gondolok a koleszterin-, vércukor- meg mindenféle szintedre. Veled szidom a főgonoszt a videójátékban, még ha hátat fordítva forgatom is a szemeimet, hogy eztagagyiiiit.. :) Gyúrok popsira, és noszogatlak, hogy te is gyúrjál, vazze. De persze én inkább egy egészségtől kicsattanó, fapados Adoniszt szeretnék, nem Michelin-babát! Becsukom magam után a fürdő ajtaját, és babapopsi puhaságú bőrrel jövök ki rajta újra.

Forrás: Shutterstock

Megnevettetlek. Nevethetsz velem, rajtam, de főleg azért velem. Díszbe öltöztetem a szívemet ünnepekkor és a hétköznapok ünnepi pillanataira, meg persze a lakást is, hogy otthon legyen belőle. De legfőképp én leszek az otthonod - hatalmas, de nemes feladat, én pedig igyekszem felnőni hozzá, nem megfeledkezve a gyermeki énemről, mert azt is nagyon szereted. És igyekszem hamar kidugni az orromat a csigaházból, amibe visszahúzódom a saját démonaim elől, hogy visszataláljak hozzád.

Élek néha a kegyes hazugságok nyújtotta szusszanásnyi nyugalommal, de csak érted. Mindig csak érted... És ha elhagy a bölcsesség, amivel igyekszem kormányozni a kis hajónkat - ezen a sokszor háborgó tengeren, amit úgy hívnak, a mindennapok viszontagságai -, akkor bocsánatot kérek.

A te bocsánatkéréseidet pedig elfogadom, hiszen azért választottalak - vagy talán nem is én téged, hanem te engem -, mert jó vagy. Hozzám, és a világhoz, még ha néha nem is hiszed.

Én azért vagyok, hogy higgyem és tudjam helyetted is. Hagylak, ha kell, nem hagylak, ha azt kell, és ezerrel próbálom megkülönböztetni ezt a két szituációt. És ha mégsem sikerül ez az egész, ez a minden, egyszer majd... megbocsátok magamnak.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?