Egyedülálló anyák nyílt levele a régi barátaikhoz

Először is, tudnotok kell: mérhetetlenül sajnáljuk, amiért nem voltunk ott, hogy osztozzunk mindabban, amit átéltek - legyen az jó vagy rossz -, ahogyan az egy igazi baráthoz illik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a barátságokat nem lehet a végtelenségig altatás közben írt üzenetekkel, séták idejére időzített telefonbeszélgetésekkel vagy futó találkozókkal életben tartani, amelyek aztán az esetek nagy részében arról szólnak, hogy együtt futunk a gyerek után.

Igen, tudjuk, hogy ismersz anyákat, akik párban nevelik a csemetéjüket - vagy akiknél bármikor bevetésre kész nagyszülő gárda áll rendelkezésre. Igazad van, ők egy fokkal szabadabban mozognak a kritikus első egy-két évben is, mint a magunkfajta... Ám tudnod kell, hogy mi, segítség nélkül élő egyedülálló anyák, csak nagyon szűk keretek között rendelkezünk csekély szabadidőnkkel.

Nincs, aki megfogja azt az ernyedt, beteg, apró kezet a kórházban, amiből infúziós kanül mered az égnek egy rotavírus miatt. Nincs, aki a lázas pici babát a melléhez szorítaná éjjel, hogy megnyugodjon. Nincs, aki a bölcsis beszokás első hetében a gyerekért menne, ha esetleg nehezen viseli az "elanyátlanodást".

Így aztán meglehet, hogy mulasztunk, sokat és sokszor - számodra talán baráthoz méltatlannak tűnő módon. De szeretnénk, ha tudnád: hiányzásunk soha nem igazolatlan, mindig oka van. Amikor lett volna segítőnk arra az estére, amit két hónapja megszerveztünk, a krach se ütött be épp váratlanul, de aztán... egyszerűen csak elaludtunk a kanapén az egész napos őrület után, és csak a gyerek első éjjeli ébredésekor tértünk magunkhoz. Nesze neked, közös program - ilyenkor nincs az a jóindulatú segítő, aki felébresztene!

Szóval, drága barátunk, nehogy félreértsd ezt az egészet: nem veled van bajunk, nem téged kerülünk. Nem lettünk "beképzelt családosak" sem, ahogy arról Bridget Jones ír. Nem nézzük le az egyedül, esetleg macskával élőket, és természetesen nem is "szűkültünk be" annyira, hogy minket már csak a kakis pelusok, a gyerekdalok és a játszótéri minicsúszdák érdekelnek.

Abban természetesen igazatok van, hogy mi választottuk ezt az utat - már nem az egyedülállóságot, hanem a gyerekes létet -, és nyilván tudtuk, hogy ez sok felelősséggel és lemondással jár. Nem is panaszkodni akarunk, csak szeretnénk, ha tudnátok: nem, nem veletek van a baj, nem előletek menekülünk, nem benneteket kerülünk. Fontos volna, hogy megértsétek: az, hogy az elmúlt időszakban nem lehettünk mellettetek úgy, ahogyan szerettük volna, nekünk is fáj, és legjobb szándékunk ellenére történt így.

Bízunk abban, hogy hamarosan újra többet lehetünk veletek, és mellétek állhatunk olyan helyzetekben is, amikor óriási szükségetek van ránk. Addig is legyetek türelemmel, és - kérlek benneteket - ne mondjatok le rólunk... jövünk!

Nyitókép: Shutterstock