Ha nem tudsz már szeretni, engedd, hogy elfelejtselek!

Egyszer szerettél, és én szerettelek. Elmúlt már, álmomban azonban még mindig kísértesz: elalszom, és te megjelensz. Újra és újra. Pedig már olyan régen vége. Ám te időről időre felbukkansz.

Átölelsz, mint egykor, és érzem, hogy benned is lüktet a vágy, hogy magadhoz szoríts. Olyan jó, ahogy érzem a lelked! Melegsége körülölel, körbefon és megvéd a zord világ hűvös szeretetlenségétől. Földöntúli nyugalom járja át a testem. Támaszt keresek a mellkasodon, és ráhajtom a fejem. Szíved dobogása most értem veri a ritmust.

Jó hallani ezt az ütemes dallamot, mely elringatja az érzékeimet. Bár kábítóan hat rám, érzékszerveim mégis élesebbek most, mint valaha. Tisztán érzem lelked legapróbb rezdülését is. A bőröd illatát, az izmok apró játékát a ruhád alatt, a leheleted, mely végigsimítja az arcom. Erős karodban megnyugvásra lelek.

Álomkép vagy csupán, mégis olyan valóságosnak tűnő káprázat, mely ismét kiereszti a vágy szellemét a palackból. A tiszta szerelem iránti sóvárgás megint benned ölt testet, és én kapaszkodom beléd. Annyira hamvas és üde volt a szerelmünk, hogy valaha félelem nélkül és teljes bizalommal adtuk át magunkat egymásnak. Az elsöprő és mindent legyőző érzésnek azonban csak a fele volt igaz. Hiszen - bár végigsüvített az életünkön - feláldoztuk a hétköznapi gyarlóságok oltárán.

Ám most ismét meglátogattál. Még akkor is, ha pusztán érzéki csalódás vagy. Nem, nem akarom, hogy elengedj, nem tudok, nem akarok nélküled élni! Talán ezért is jössz el újra és újra. Hogy enyhítsd a szeretet iránti szomjam. És habár a tested már máshol jár, a szellemed itt maradt velem. Ennyit tudsz adni magadból, és én kétségbeesetten kapaszkodom beléd, úgy, mintha valóságos személy lennél.

Forrás: Shutterstock

Pedig csak az agysejtjeim bonyolult kapcsolódási játékának végterméke, a képzeletem szülötte vagy. Egy vágy lenyomata, mely egykor valós lánggal izzott és meggyújtotta kettőnk közös tüzét - melynél olyan sokat melegedtünk és melynek fényénél közös terveket szövögettünk. Mégis valósnak tűnsz, mert azt akarom, hogy az legyél.

Nem, nem akarom az ébredést, amikor újfent elhagysz! A rideg valóság megbénít: megfagyok, életképtelenné válok tőle. Hányszor kell még arra eszmélnem, hogy nélküled kell leélnem az életemet? Milyen kegyetlen játékot űzöl velem? Ha nem tudsz már szeretni, engedd, hogy én se tegyem!

Önzésed határtalan, hiszen már nem kellek neked, mégsem engeded, hogy elfelejtselek. Meddig látogatsz még meg éjszakánként? Mikor engeded el a kezemet? Hagyj el örökre, és add vissza az álmaimat! Engedj elmenni, hogy élhessem a saját életemet! Bárhogy is fáj, hogy ezentúl nem láthatlak, inkább soha többé ne gyere! Nem akarok, nem tudok százszor búcsúzni tőled.

Hiszen amikor ezt teszem, veled együtt a lelkem egy kis darabjától is elköszönök. Ha még sokszor vendégeskedsz nálam, végül az egész odalesz. Hagyd meg nekem a lelkem, hogy egyszer majd újra szerethessek valakit igaz szerelemmel!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?