házasság hűség Haizer Tímea siker titok boldogság
A lány azon a kicsit borongós, októberi napon nem akart elmenni túrázni a többi fiatallal - aztán csak engedett a szeretettel teli nyomásnak. A kirándulás végül nagyon jól sikerült: ott, a kis pataknál pillantották meg egymást a fiúval.

A gyors címcsere után hónapokig tartó, a fél országon átívelő levelezésbe kezdtek. Megosztották egymással a tizenéves koruk végére felhalmozott összes gondjukat, örömüket, tervüket. Szinte mindenben egyeztek. A patak menti szerelmes pillantások után még tizenkétszer találkoztak - a tizenkettedik alkalommal örök hűséget esküdtek egymásnak.

Ezt a mai napig tartják is - bár most már, közel a hetvenhez, a megcsalás veszélye talán már nem fenyeget olyan nagyon... Életre szóló házasságukat a közös hit és a közös ellenség - mire nem jó egy anyós a szomszédban? - tartotta össze. No, és a két gyerek. (Az egyik a férjem.)

Ugyanabban az időben egy másik megyében egy másik lány szintén nem akart elmenni sétálni azon a kicsit borongós, októberi napon. Pedig nem volt más választása: a szobatársa épp az udvarlóját fogadta, így neki mennie kellett. Az udvarló ezért legközelebb elhozta a haverját is, hogy a lány se legyen egyedül. Ott, a sáros kis falu dohos szolgálati lakásában pillantották meg egymást a fiúval, és a találkozó nagyon jól sikerült.

A gyors ismerkedés után a srác hónapokig tartó udvarlásba kezdett. Megosztották egymással tizenéves koruk végére felhalmozott összes gondjukat, örömüket, tervüket. Szinte semmiben sem egyeztek. Egy év múlva mégis örök hűséget esküdtek egymásnak, melyet az egyik fél 5 évig sem tudott megtartani a másik szerint.

Közel a hetvenhez még mindig tart a vádaskodó hadjárat, hogy kivel, mikor, miért, meddig és hogyan történtek a megcsalások. Életre szóló házasságukat a csoda és a nő szívós elhatározása (hogy nem válik el soha) tartotta össze. No, és a két gyerek. (Az egyik én volnék.)

Forrás: Shutterstock

Harminc évvel később a második házaspár gyermeke istentiszteletre igyekezett. Kicsit elkésett, így gyorsan behúzódott az utolsó padba. Az alkalom végén odalépett hozzá egy fiú - az első házaspár utódja - és bemutatkozott, majd rövid beszélgetésbe kezdtek. A találkozó nagyon jól sikerült: gyors telefonszámcsere után másnapra meg is beszélték a randevút. Éjszakákon át tartó telefonálgatásokba kezdtek, és véget nem érő találkozásaikon megosztották egymással majd' harminc évük minden baját, örömét és terveit.

Mások szerint szinte semmi közös nem volt bennük, de ők tudták: a legfontosabb értékeik azonosak. Egy hónap intenzív "járás" után a lány gyűrűt kapott, egy évvel később pedig örök hűséget esküdtek egymásnak. Egy évtizede tartó házasságukat a közös hit, a közös ellenség - mire nem jó egy anyós a szomszédban? -, a csoda és két gyerek tartja össze.

Mi tehát a hosszú házasság titka? A pár kora? A közös értékek? Az udvarlás hevessége? A hűség? A gyerekek? Ez a hat ember biztos nem tudná megmondani.

Szerinted mi a jó házasság titka?

Az egészséges kapcsolat 5 alappillérehttp://www.she.hu/herself/20180619-az-egeszseges-kapcsolat-5-alappillere-barok-eszter.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.