szerelem párkapcsolat távolság várakozás Kovács Ildikó fájdalom hiány
Már két hónapja, hogy elmentél, de még mindig érzem az illatodat a pólódon, amit itt hagytál nekem. Mellettem fekszik a párnán, én pedig magányos éjszakákon ráhajtom fejem, beleszagolok és megjelensz előttem, mintha el sem mentél volna.

Nem örökre hagytál magamra, nem csaptál be, csupán a világ másik felén élsz. A modern technikának hála minden nap láthatlak, de ez sosem fogja helyettesíteni azt, hogy megérintselek, hogy érezzelek, hogy a mellkasodon hallgassam szíved lüktetését. Hogy átölelj, mikor félek, hogy felolvadhassak benned, mint jég a tavasz közeledtével.

Elhoztál nekem egy régóta várt világot. A szívem újra életre kelt és újra virágzott. Megszabadult a sok rágabalyodott gaztól, amit az évek során növesztett. Minden eddigi üres estémen azt kívántam, hogy rád találjak. Tudtam, hogy létezel valahol, de sosem gondoltam, hogy ennyire távol tőlem. A sors játszmája, hogy egy helyről indultak útjaink, és sok-sok évvel később ezen a helyen is találkoztunk. Két lélek, kiknek egymásra kell találniuk, utat törnek maguknak.

Mikor már az új életemet terveztem egy másik országban, hogy kilépjek végre ebből a folytonos körforgásból, az unalmas és gyűlölködő varangyokkal teli mocsárból, te megjelentél, és a mocsárba hirtelen tiszta víz ömlött. Itt kellett új életet kialakítanom, hogy kibírjam addig, amíg ténylegesen egymáséi nem lehetünk.

Forrás: Shutterstock

Nap nap után csak várok. A nappalokat éjjelek követik, és a hosszú éjszakák után egy még hosszabb nappal indul. Majd újra jön az éj, és én ismét a pólód árnyékába hajtom fejem. Az utolsó kis illatharmatot is beszívom, amit még a szövet barázdái rejtenek. Van, hogy a szívem úgy túlcsordul, hogy csak könnyeimmel oldhatom fel a bánatom, ami hiányodból fakad.

Azt mondják, hogy a lélek számára nincs idő és tér, a lelkek mindig együtt vannak, de ez sovány vigasz, mikor emberként vívjuk meg mindennapi csatáinkat. Próbálom összeszedni magam és kitartani, hiszen tudom, te is ezt teszed a bolygó másik felén.

Tudod, kedvesem, néha úgy érzem, mintha rab lennék. Az idő az én börtönöm, de te el tudod hozni nekem az egyedül töltött idő végét. Te vagy a kulcs, ami kinyitja a közös jövőnk kapuját. Mikor belevágtam veled, tudtam, hogy nem lesz könnyű átkelni a cápákkal és szirénekkel teli óceánon - ami még elválaszt tőled -, de én mégis építem az erős hajót, amivel átjuthatok rajta, mert tudom, a túlparton te vársz rám.

Kovács Ildikó

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.