Nem fogok azzal a nővel barátkozni, aki ellopta a férjem és az életem

Ma felhívott a férjem (ó, bocsánat, a volt férjem), hogy a gyerekünk iskolai programjára szeretné elhozni az új nőjét.

Persze ő nem így mondta, hanem affektálva közölte, hogy szeretné, ha a menyasszonya, akinek a gyerekünk életében a jövőben fontos szerepe lesz, részt vehetne a lányunk szokásos programjaiban, és velem is megismerkedne. Egy "kócs" barátja azt javasolta, hogy ez lenne mindenkinek - főleg a gyereknek - a legjobb, hiszen így nem lenne kívülálló az életében. Szerinte ez a mozaikszarság (na jó, ő azt mondta, a mozaikcsaládunk) akkor tud jól működni, ha mindenki a helyén van benne, és mindenkit elfogadunk.

Olyan mérges lettem, hogy alig tudtam megszólalni, gyorsan le is tettem a telefont, hogy majd átgondolom, és visszahívom. Azóta is forrongok. Ugyan hogy történhetett meg, hogy a férjem, aki még két évvel ezelőtt azt sem tudta, hogy létezik olyan, hogy "kócs", most - barátjának nevezve egy ilyen embert - mozaikcsaládról beszél nekem a telefonban? Mit ki nem hoz belőle az úgynevezett menyasszonya!

Na most, nekem nincs mozaikcsaládom. Én itt vagyok egyedül a lányommal. Ha az új nője azt hiszi, hogy mozaikost játszhat, akkor nagyon téved. A másik, hogy azt mondja nekem, hogy a menyasszonya... Én voltam a menyasszonya. Ez a nő, aki a szeretője volt és most vele él, hogy lehetne már a menyasszonya?! Az egy szent fogalom, nem olyanoknak találták ki, akik mások férjeit szedik el. Egyébként meg micsoda hülye ötlet már, hogy majd ott leszünk együtt a kislányom mellett az iskolában! Háremet akar felvonultatni, vagy mi?

Hirtelen rám tört minden, amit az utóbbi másfél évben elszenvedtem. A döbbenetem, amikor bejelentette, hogy válni szeretne, mert beleszeretett valakibe. A fájdalmam, hogy elveszítem, és egyedül maradok a lányommal. A félelmem, hogy hogyan fogom felnevelni a gyerekünket, akit közösen hívtunk életre. A szégyen, hogy ezek szerint leszerepeltem, mint nő. A haragom, amiért megteheti, hogy kisétál az életünkből, és akár azt is, hogy nem látjuk többet. Én pedig itt maradok ennek a házasságnak a fogságában, mert persze imádom a gyerekem, de ettől kezdve én már egyedülálló anya leszek, aki a kutyának sem kell majd nőként.

Forrás: Shutterstock

Jaj, azt hittem, már jobban vagyok, erre itt egy ilyen telefon, és már megint bőgök. Láttam már a nőt: egyszer egy apás hétvégéről visszatérve, a kislányom táskájában ott lapult egy fénykép egy közös programról, amin ott páváskodott az én családom mellett. Kiglancolva, műmosollyal fogta a férjem kezét, látszott rajta, hogy azt gondolja, övé a világ. Még jó, hogy a lányomhoz nem ért hozzá. Még most is szégyellem, de kiloptam a lányom táskájából a fényképet, és amikor nem volt otthon, odaálltam a tükör elé, és nézegettem: vajon mitől annyival jobb az a nő, hogy az egész szép életünket oda lehetett dobni miatta?

Tényleg ennyit számít a ránc nélküli arc, amikor még nem is olyan régen nevetve néztük a tükörben, hogy minden ráncunknak ismerjük a történetét? Ennyit ér egy feszesebb fenék, ami nekem is volt, vagy egy nagyobb mell, ami pár év múlva semmivel nem lesz különb az enyémnél? Vagy ez a látható gond nélküli szemtelenség volt az, ami megfogta ebben a nőben? Biztosan nekem is volt ilyen kifejezés a tekintetemben, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy milyen rohadt kemény is tud lenni az élet.

Most, hogy így újra elöntött minden ezzel kapcsolatos fájdalmam, rájöttem: nem akarom őt ott látni az iskolában. Semmi köze ahhoz, ami velünk történik. Legyen saját családja, saját gyereke, álljon majd ott annak az ünnepségén! Nem tudom, kívánom-e neki, hogy egyszer átélje ugyanezt, amit én miatta - de ha vele is megtörténik, akkor majd legalább megérti, hogy mit tett.

Össze kell szednem magam. Vissza kell hívnom a férfit, aki lecserélt egy másik nőre, és higgadtan kell neki elmondanom, hogy ha nem tud egyedül jönni az iskolába és odaállni mellém, akkor inkább ne jöjjön! Nem veheti észre a hangomon, hogy mennyire kiborultam. Nem mondhatom meg neki, hogy nem vagyok hajlandó végigélni az összehasonlítgató tekinteteket, a lesajnáló pillantásokat. Nem tehetem ezt meg magammal. Ő úgysem értené, ha azt mondanám, nem teheti ezt meg velem...

Réka történetét Bali Edina Zsanna jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?