Munkahelyi megfélemlítés: "Klárika, maga buta, mint egy tyúk!"

Dóri vidáman, cseverészve indult el az irodájából a kolléganőjével munkaügyben az épület másik szárnyába. Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülüket a folyosó végéről.

"Klárika, magának annyi esze sincs, mint egy tyúknak!" - visszhangzott a főnök dörgedelmes hangja a folyosón. Ekkor - anélkül, hogy összebeszéltek volna - mindketten egyszerre visszafordultak és elrejtőztek a lépcsőforduló egyik oszlopa mögött. Pedig nem jártak tilosban, mégis rémülten néztek össze. Majd cinkos mosoly jelent meg az arcukon, annyira abszurd volt ez a hirtelen egyszerre megtett hátraarc. Magukon vigyorogtak, azon, hogy milyen hatással van rájuk a főnökük jelenléte.

Dóri például még akkor is haptákba vágta magát, ha telefonon kereste a főnök. Olyannyira meg voltak félemlítve, hogy most is inkább elkerülték a futó találkozás lehetőségét. Tudták, hogy szánalmas, ahogy lapítanak a lépcsőfeljáró takarásában. Ráadásul ugyanez a helyzet, amikor autóval hazaindulnak. Maguk sem értik, miért, de a főnök kocsiját megpillantva automatikusan lejjebb csúsznak az ülésben... Persze próbálják humorral felfogni ezt az egészet: vicces sztoriként, nevetgélve szoktak mesélni a "gyávaságukról". Hiszen csak így tudták levezetni a frusztráltságukat.

Bezzeg, amikor a főnök házon kívül volt, oldottan és felszabadultan jártak be dolgozni, és lelkesen végezték a feladataikat. Amikor azonban jelenésük volt nála - még ha nem is követtek el hibát -, heves szívdobogással és gyomorideggel tartottak az irodája felé.

Forrás: Shutterstock

Rettegésük már nem csak a lelküket gyötörte meg: felettesük olyan mértékben képes volt porig alázni a számára kiszolgáltatott embereket, hogy a szokásosnál gyakrabban volt szükségük annak a bizonyos helyiségnek a meglátogatására is, ahová a király is gyalog jár. Komoly stratégiákat alkottak, hogy már messziről le tudják egymásnak adni a drótot, milyen kedve van aznap a főnöknek. Mert ha épp nem volt kedvező a csillagok állása, csak végső esetben kértek hozzá bebocsátást - sűrűn vetve a kereszteket.

És ha valami csoda folytán pont jó kedvében lelte a főnököt, aki bemerészkedett hozzá, akkor boldogan újságolta, hogy ma megúszta a kiabálást. Így nagy volt a nyomás a sorban elől állón, hiszen ha miatta került rossz passzba a főnök, minden bizonnyal az utána következőn is csattant az ostor. Ha viszont minden jól ment, akkor meg azon izgultak, hogy vajon mikor lesz vége ennek az idilli állapotnak. Mint valami irodai orosz rulett...

A főnöknek ugyanis a megfélemlítés és a megalázás volt a motivációs eszköze. Így a megbeszéléseken mindig csak (a vélt vagy valós) hibák kerültek terítékre. A jól végzett munka valahogy sosem lett megemlítve.

Így már sokkal érthetőbb, hogy két felnőtt nő miért bujkál egy oszlop mögött. Jó ideig csendben kuporogtak tovább a sötét sarokban, és várták, hogy elhallgasson az a félelmetes hang ott, a folyosó túlsó végén. Bár az arcukon kényszeredett mosoly ült, legbelül érezték, hogy ez így nincs rendjén, és talán olyan munkahelyet kellene keresniük, ahol nem rettegnek a főnöküktől...

Dóra történetét Herczeg Zsuzsa jegyezte le.

Neked volt már ilyen főnököd?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?