A pasik szerint "túl sok" vagyok - és büszke vagyok rá!

Az utamba kerülő férfiak eleinte izgalmasnak, különlegesnek tartanak, ám a kezdeti lelkesedésük hamar alábbhagy, amikor jobban megismernek. Miért? Mert túl érzékeny vagyok. Túl szenvedélyes. Túl őszinte. Túl hangos. Túl határozott. Túl veszélyes...

Múlt éjjel sokat gondolkoztam ezen, miután véget ért egy "se veled, se nélküled" kapcsolatom. Nagyon úgy tűnik, hogy tökéletes "barátnő anyag" vagyok - legalábbis elméletben -, hiszen egy csomó olyan tulajdonsággal rendelkezem, ami felkelti a potenciális jelölt érdeklődését. A merészségem, a túláradó erotikám és a csipkelődő humorom persze magában hordozza annak veszélyét, hogy egyszer óhatatlanul is túllépem majd a határokat. Emiatt nehéz kezelni engem a hétköznapokban.

Mondjuk, tényleg nem rólam mintázták a türelem és a nyugalom szobrát. Bevallom, sokszor presszionálom a páromat, hogy feszegesse a saját határait és próbáljon meg kiszakadni a mindennapok húsdarálójából. Ezt azonban nem rossz szándékkal teszem, csak szeretek színesen, változatosan élni, nem "belepunnyadni" a kényelembe.

"Túl sok vagy."

Összeszámolni sem tudom, hányszor hallottam már ezt a mondatot, és hogy őszinte legyek, kurvára unom. Minden egyes alkalommal kitépődik belőlem egy darabka, mert folyton az arcomba vágják, hogy már megint túltoltam, és minden az én hibám. Volt már részem elég megaláztatásban és fájdalomban, most már nem hagyom. Elegem van az állandó megfelelésből, abból, hogy folyton megkérdőjelezik a működésemet és az értékeimet.

Én igenis büszke vagyok arra, hogy túl sok vagyok!

Büszkén viselem a címkét, mert az elmúlt években megtanultam: minél őszintébb életet élek, annál szabadabb lehetek. Nem fogom rosszul érezni magam amiatt, hogy nyíltan, egyenesen beszélek az érzéseimről. Ha szeretek valakit, annak odaadom a szívem, a lelkem, nem patikamérlegen méricskélem a szavaimat és a cselekedeteimet. Kimondom, ha valami nagyon fáj, még akkor is, ha előre tudom, hogy bizonyos dolgokból mi következik. Kimondom, mert inkább legyen vége, mintsem beleragadjak egy méltatlan kapcsolatba.

Forrás: Shutterstock

Nem húzok álarcot, hogy elmaszkírozzam a valóságot, már az elején megmutatom az igazi arcomat: néha türelmetlen, makacs és hisztis vagyok, máskor egy oltalmazásra szoruló lény, aki tele van szeretethiánnyal. Az intellektusom erős, de a szívem gyenge, könnyen összetörik. Határozott véleményem van a világról, de elbizonytalanodom, csakúgy, mint más nők, amikor le kell vetkőznöm egy férfi előtt.

Intenzíven reagálok a körülöttem lévő impulzusokra, ezért tudom: nincs egyszerű dolga annak, akit az utamba sodor a sors. Ám valahol mégis ebben a "túl sok" mivoltomban rejlik az esszenciám.

  • Szóval, mi van akkor, ha túl szókimondó vagyok? Legalább a leendő páromnak nem kell találgatnia, hogy éppen mi zajlik bennem, így kevesebb lesz köztünk a konfliktus.
  • Mi van akkor, ha túl merész vagyok? A bátorság visz előre, ez késztet arra, hogy minél többet hozzak ki magamból, ami a kapcsolatomnak is jót tesz.
  • Mi van akkor, ha túl szenvedélyes vagyok? Ez azt jelenti, hogy nem leplezem az érzelmeimet, hanem megélem őket a maguk valóságában - függetlenül attól, hogy pozitívak vagy negatívak.

Én vagyok az a nő, aki nem fél felvállalni önmagát, az álmait, az igényeit, a félelmeit, annak minden velejárójával együtt. Az a férfi pedig, aki nem tud velem mit kezdeni, mikor rossz napom van, nem érdemel meg a legjobb formámban sem.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?