A "túlféltés" átka: Ne félj, csillagom, anya majd segít!

Zsúfolt játszótér, gyerekzsivaj, madárcsicsergés, bódító tavaszi illat. Sári le nem veszi féltő tekintetét a csemetéjéről, aki magányosan dudorászik a homokozó szélén ücsörögve.

Odamegy a kislányhoz, megmutatja neki, hogyan használja az új homokozójáték szitáját, beköti a cipőjét, megtörli az orrát egy papírzsebkendővel, és hátrasimítja haját a homlokából. Egy puszit nyom a feje búbjára, majd távolabb sétál. Elhatározta, hogy hagyja barátkozni a többi gyerekkel, ő maga pedig megpróbál elvegyülni az anyukák között. Pedig zsigeri szinten taszítja az üres locsogás, képtelen a babák étrendjének részleteiről diskurálni, az alapanyagok megvásárlásától kezdve a pelenka tartalmáig.

Egy árnyékos padon ül keresztbe tett lábakkal, közel a homokozóhoz, táskájában ott lapul könyvespolcának egyik ékköve, ami a gyereknevelést taglalja. Mindig szeretett olvasni, és mióta beköszöntött a régóta áhított gyermekáldás, azóta kizárólag ezeknek a könyveknek szenteli a figyelmét. Igaz, hogy az olvasottak gyakorlati megvalósításával időnként meggyűlik a baja, de nem adja fel.

Ha egy tanulmány nem válik be, akkor mással próbálkozik. Most egy kicsit aggasztja, amit legutóbb olvasott - nem a csemetéje miatt aggódik, hanem saját maga miatt. Úgy érzi, hogy a "helikopterszülő" kifejezés tökéletesen illik rá. Derült égből villámcsapásként érte a felismerés...

"Gyermeke kiegyensúlyozott, szociálisan érzékeny, jól kommunikál, bár gyakran magányos, és kissé koraérett." Ez állt az óvodai értékelésben. "Vagy az óvoda túl éretlen hozzá" - tette hozzá Sári nevetve, amikor férjével elhagyták a fogadóórát. Roland, a férj, vele nevetett. Szereti a felesége humorát és magabiztosságát. Büszke rá, társként és anyaként egyaránt. Igyekszik kivenni a részét a gyereknevelésből, olyan apa szeretne lenni, akire a felesége és a gyermeke mindig számíthatnak.

Forrás: Shutterstock

Sári és Roland tökéletes párt alkotnak. Befejezik egymás mondatait, közös az érdeklődési körük, példaképek a barátaik számára. Egyetlen dologban nem ért egyet velük a környezetük, mégpedig a kicsi Sárika "túlféltésében". A nagyszülők már igyekeztek finoman utalni rá, hogy jobban tennék, ha lazítanának és nem aggódnának folyton.

Ám valahányszor szóba jött a téma, Sáriék elutasítóan összezártak - világosan kifejezték, hogy nincs szükségük kéretlen tanácsra. Miután említették a barátaiknak a nagyszülők kotnyeleskedését, azok úgy döntöttek, inkább kerülik a témát, hiszen Sárika kitűnő nevelésben részesül, bár olykor kissé magányosnak tűnik...

Négy tavasszal később a játszótér újra tömve gyerekekkel és vidáman trécselő anyukákkal. A közeli lankás dombon egy kisiskolás forma lányka tolja lefelé futva az ikerbabakocsit, benne két kacagó babával. Körülöttük csordaként trappoló, visongó gyereksereg. "Sárika, lassabban!" - kiált oda az anyuka nevetve.

"Imádja a kisöccseit! Még szerencse, hogy be vannak kötve a babakocsiban! Habár bízom benne, hogy Sárika óvatos, hiszen nem röpködhetek folyton a feje fölött, akár egy helikopter!" - fordul vissza a többi anyához, és tovább diskurálnak bébiételről, pelenkáról, délutáni alvásidőről.

A közeli árnyékos padról egy másik anyuka figyeli őket méltatlankodva. "Micsoda felelőtlenség!" - gondolja magában, majd féltő tekintetét újra a csemetéjére szegezi. Táskája tele uzsonnával: apróra vágott gyümölccsel, zabkeksszel és babavízzel. Az uzsonna mellett pedig ott lapul a kedvenc könyve a gyereknevelésről...

Szabó Mariann novellája.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?