szerelem párkapcsolat szeretet alkalmazkodás Ferencz Gabriella szakítás barátság utálat kibékülés
"Most akkor utáljuk vagy szeretjük?!" - gondolom néha. Nem egy rongyosra hallgatott zeneszámról van szó, nem is egy ételről, amiből az utóbbi időben túl sokat ettünk, hanem egy pasiról: a barátnőm párjáról.

Legalábbis tegnap még az volt... Az érzések hőfoka és iránya ugyanis napról napra változik. Egyszer őrülten szerelmes belé, másnap szinte kitépi az ajtót a tokból, és a kilincs is a kezében marad, miközben azt kiabálja: "Ez egy mocskos szemétláda, ne is lássam többet!"

Nem tudom, hányszor lett a tűzforróból jéghideg, csak azt, hogy az elején imádták egymást. Találkoztak, megfogták a másik kezét, és szinte soha nem engedték el. Még akkor sem, amikor a pasi vezetett. Inkább fél kézzel fogta a kormányt, ugyanazzal indexelt és váltott sebességet... Egyszer utaztam velük így, ők turbékoltak, én pedig a hátsó ülésen, a biztonsági övbe kapaszkodva aggódtam azon, hogy odaérünk-e valaha...

- "Soha többé nem ülök be a kocsidba" - közöltem a pasival, mikor kiszálltam.

A barátnőmnek ennél hosszabban fejtettem ki a véleményemet, de meg sem hallotta, mert mintha folyamatosan madarak csicseregtek volna a fülében. A látását pedig nemcsak a rózsaszín szemüveg homályosította el, hanem a romantikus díszlet is akadályozta, amit a férfi köré képzelt.

Szóval, gyönyörűen indult a kapcsolat, és kemény két hónapig tartott. Majd a barátnőm megsértődött, mert a párja még mindig nem mondta ki, hogy ő a "szerelme", csak azt, hogy együtt járnak.

Volt nagy sírás, zokogás - én persze vigasztaltam, hogy lesz még barátja. Így búcsúztunk el, majd mikor másnap reggel hívott, egy vidám, csilingelős hangot hallottam a telefonban. "Na, ez sem tartott sokáig!" - gondoltam magamban. Mármint, hogy túl legyen a pasin. Igazam volt, valóban nem tartott sokáig - az, hogy visszataláljon hozzá.

Forrás: Shutterstock

- "Képzeld, vett egy szál vörös rózsát, és olyan édes üzenetet küldött, amiben volt egy piros szív is. Szeret, látod, tudtam én, csak eddig nem merte kimondani!"

- "Szerintem most sem mondta ki" - válaszoltam volna szívem szerint. Ám lehet, hogy csak én értelmezem rosszul a szituációt, és egy szál rózsa, plusz egy üzi egyenlő a szerelmi vallomással? Oké, alkalmazkodjunk az új helyzethez, tehát mégiscsak egymásnak teremtette őket az ég. Akkor megint azzal kell folytatnom a barátnői feladataimat, hogy végighallgatom, mennyire ragyog a párja szeme, mikor ránéz, milyen a csókja és az ölelése.

Bizakodtam, hogy most már hosszú távon béke lesz, és nem jön megint egy viharos fordulat. Sajnos nem ez igazolódott be, hiszen egy nap hangos kopogtatásra ébredtem:

- "Ez az utolsó..." - innentől se szeri, se száma nem volt a trágár jelzőknek, melyekkel érkező barátnőm a párját illette.

- "Rendben, akkor most végleg lezárta ezt a kapcsolatot" - gondoltam.

- "Adott neki még egy esélyt, de rájött, hogy nem félreértésről volt szó a múltkor, hanem komoly véleménykülönbségről." Ezen felbuzdulva én is kiadtam mindazt, amit az elmúlt hetekben magamba fojtottam. Mélyen egyetértettem vele, sőt, saját meglátásaim is voltak, melyekre a barátnőm egyetértően bólogatott.

Kicsit félve engedtem útjára a véleményemet, mert kezdtem belefáradni ebbe az érzelmi hullámvasútba és abba, hogy egyszer felvállalhatom, amit gondolok, máskor meg nem. Őszintén szólva nem is értettem, hogy lehet ugyanaz a férfi egyik pillanatban tökéletes, okos, jóképű, csodálatos, a másikban pedig egy ronda, konok barom...

Nem számoltam, de úgy tippelem, az ötödik "utálom-szeretem" epizódnál tartunk. Igen, mindketten, mert úgy tűnik, nem maradhatok ki belőle, hiszen egyszer támogatnom kell a barátnőmet, máskor pedig harcos amazonként ócsárolni a pasit. Itt a tavasz - már csak abban reménykedem, hogy egyszer, amikor éppen utálja, észrevesz egy másik férfit, akibe beleszerethet... Drukkoljatok!

Férfivélemény: 15 ok, ami miatt sosem leszek Igazi Férfi...http://www.she.hu/nofilter/20180910-15-ok-ami-miatt-sosem-leszek-igazi-ferfi-pechal-peter.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.