Időskor: A kiszolgáltatottság jobban fáj, mint a beteg tested!

Mint egy szárnyaszegett kismadár, úgy ült az idős néni a kórházi ágy szélén. Törött karjáról engedély nélkül leszedte a rögzítést, mert a fájdalom, amelyet a szorítása okozott, már elviselhetetlen volt a számára.

Így most csupán a nyakába akasztott kötés tartotta a karját. Az egyébként átlagos méretű vaságy hatalmasnak tűnt a testéhez képest, csontsovány lábacskái lelógtak a széléről. Szemei értetlenül meredtek a semmibe. Szerette volna tudni, miért kell itt üldögélnie, amikor minden egyes mozdulat fárasztja.

Csak hatalmas erőfeszítés árán sikerült megtartania magát, de ez nem is csoda, hiszen olyan volt, akire azt mondjuk: 40 kiló vasággyal együtt. Ki tudja, csont és bőr testét mikor olajozta belülről zsír...? Ha volt is rajta valaha, mára az összes tartalékát felemésztette. Hol van már az a fiú, aki visszatolta a kerekesszékében a kórterembe és ideültette?

Végtelennek tűnt az idő, mióta itt ült a kórházi pendelyben. Ráadásul az ablak is nyitva volt, így az évszakhoz képest hűvös szelek fel-fellebbentették rajta a fehér hálóinget. Megborzongott. A hideg átjárta vézna testét. Vajon mikor takarózhat már be? A karja folyamatosan fájt, és egyedül képtelen volt lefeküdni. Csak visszajön majd az a fiú, és lefekteti, gondolta.

"Tessék itt ülni!" - ennyit mondott a beteghordó, majd kitolta a kerekesszéket a kórteremből. Átülni is csak az ő segítségével volt képes, a lefekvés is megoldhatatlan feladat egyedül. Meddig bírja még megtartani magát?

Nyugtalan volt. A belső idegesség, ami állandóan gyötörte, mióta elesett és kiszolgáltatott lett, nem akart elmúlni. A fájdalom és a tehetetlenség teljesen felőrölték az idegeit, a gyógyszerek pedig az elméjét is megzavarták. Éjszaka álmában démonok kergették: futott, menekült volna, de nem tudott... Ereje híján kénytelen volt a szobatársak segítségét kérni, mentsék meg őt, adják oda a szekrényéből a ruháit, hogy felöltözhessen és hazamehessen innen.

Forrás: Shutterstock

Messze a fájdalomtól, oda, ahol nem érik utol ezek az álombeli lények, amelyek már hetek óta gyötrik. Ám hiába menekült volna, a nővérek hangosan leszidták, amiért "műsort" csinált és zavarta a többi beteget.

Pedig dehogyis akart ő másnak problémát okozni. Halkan kért elnézést a szobatársaitól, mint egy megszégyenített kisgyerek. "Bocsánat, lányok, hogy zavartalak benneteket" - suttogta elhaló hangon. Erre most ismét meg kell zavarnia valakit, mert a fiú csak nem jön vissza. Minden erejét latba vetve ép karjával a nővérhívó felé nyúlt, majd megnyomta a gombot. Örökkévalóságnak tűnt, mire a nővér megérkezett. Dehogyis kért volna segítséget a többi szobatárstól, hiszen tudta - a nővérek kioktatása nélkül is -, hogy nekik is szükségük van pihenésre és nyugalomra.

- Mit tetszik akarni? - kérdezte a nővérke, amikor megállt az ágya mellett.

- Le szeretnék feküdni - motyogta alázatosan.

Ekkor végre lefektették. Kiszolgáltatva, csendben nyúlt el az ágyon, és igyekezett a lehető legnagyobb csendben lenni, nehogy megzavarjon valakit a létezésével...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?