Üresfejű félistenek? Én inkább a pocakos, csupaszív pasit választom!

Már gyerekként is az a fajta kislány voltam, akit nem igazán érdekeltek a külsőségek. A Szépség és a Szörnyeteg volt a kedvenc Disney mesém, és őszintén tudtam azonosulni Bell érzéseivel: semmi érthetetlen nem volt számomra abban, hogy vajon miért szeretett bele a Szörnybe.

Amikor pedig általános iskolásként először felfigyeltem a fiúkra, akkor is a belső értékek szerint válogattam: mindig az fogott meg, aki humoros volt, vagány és melegszívű, a jóképű macsókat pedig csak plátói módon, messziről csodáltam. Állítólag szép kislány voltam... :D Nem azért tetszettek a csúnya fiúk, mert abban a tudatban éltem, hogy nem találhatnék "jobbat". Hanem mert nálam a jobb sosem a vakító mosolynál vagy a kockás hasnál kezdődött.

Eleinte szégyelltem magam... Mi a baj velem? Míg mások csorgatták a nyálukat a nagy bicepszű Józsira, én a kapafogú Pistiért voltam oda. Majd rövid időn belül körvonalazódott bennem, hogy mi a "gond" nálam: az égvilágon semmi. Egyszerűen csak többre vágytam.

Ugyanis véleményem szerint azok a fiúk, akiket előnyös külsővel áldott meg a sors, mindent készen kaptak. Egy tökéletes testbe születtek, és ennek tudatában is nőttek fel. Valószínűleg hamar ráébredtek, hogy jóformán a kisujjukat sem kell megmozdítaniuk ahhoz, hogy lányok versengjenek a figyelmükért: elég volt hozzá egy hamiskás mosoly vagy egy huncut tekintet. Míg a kevésbé előnyös külsejű fiúk - hátrányból indulva - kénytelenek voltak más módon felvenni a versenyt Adoniszékkal.

Így hát feltűnt - és egyúttal el is varázsolt -, hogy azok, akik valamilyen szépséghibával rendelkeznek, egyúttal igazán különleges adottságok birtokában is vannak. Például elképesztően viccesek, mert megtanultak nevetni a hibákon, vagy extra mód intelligensek, mert csajozás helyett a könyveket bújták. Többük a közjót szolgálja, életeket ment, esetleg művészi vénával rendelkezik: költ, zenél, fest. Mindemellett pedig sokkal empatikusabbak, toleránsabbak, emberibbek. Ugyanis akinek a külsőség az elsődleges szempont az életében, az sokszor elfelejt odafigyelni azokra az értékekre, amelyek igazán fontosak.

Forrás: Shutterstock

Ez nem azt jelenti, hogy aki jóképű, az tutira sekélyes is!

Persze távol álljon tőlem, hogy általánosítsak, hiszen tudom: bőven vannak jó pasik kívülről és belülről is, meg persze olyanok is, akiknél semmilyen szempontból nem klappol semmi. Ám tapasztalataim szerint az, aki rákényszerül arra, hogy jobb legyen, törekedni is fog a belső értékek érvényesítésére, és dolgozni fog magán - míg annak, akinek minden megadatott, nincs más dolga, mint bezsebelni a bókokat.

Sztereotipikusan hangzik? Lehet... Akárcsak a filmekben: a duci legjobb barát tiszta lelkű és jó fej, a kigyúrt "suli sztárja" meg egy rosszindulatú kis gyökér. Lehet fordítva is... Csak én még nem gyakran találkoztam vele.

Ugyanis én voltam mindig az a lány, aki a jó fej legjobb barátot választotta a szexi fiú helyett. Soha nem volt tökéletes pasim. Nem is szeretnék, mert számomra a tökéletlenség az igazán vonzó. Az, hogy picit esetlenek vagyunk, hogy hibázunk, és hogy tanulunk a hibáinkból. Őszintén örülök, hogy az a csilli-villi Insta világ nem valódi. Nem szeretnék türkizkék eget a valóságban, ha tudom, hogy égszínkék az eredeti színe. Nem szeretnék egy kívülről gyönyörű társat magam mellé, ha tudom, hogy belül egyáltalán nem szép.

Elég számomra valaki, aki megnevettet, aki a kisugárzásával lehengerel, aki tudja, milyen öröm segíteni másokon, aki átérzi a másik fájdalmát.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?