Hiába aludt ki a láng, a parázs örökre izzik köztünk!

Olyanokat, melyekből mindkettőnk számára kiderült, hogy valami izgalmas dolog készülődik. Bizsergést éreztünk, vágyat a következő találkozásra. Mindent akartunk azonnal, így mohón vártuk a másnapot, hogy tovább élvezhessük azt, ami elkezdődött. Minél hamarabb oda akartam érni hozzád, de úgy éreztem, hogy a talpam alatt nem fogynak elég gyorsan a méterek.

Aztán beléptem az öreg mozi kopott ajtaján. Bent közel száz ember várakozott. Ők csak a filmre vártak, én viszont arra a férfira, akitől egész testem egy pillanat alatt szenvedélyre lobbant, és akitől alig jött álom a szememre. Körülnéztem, és bár nem láttalak meg rögtön a tömegben, éreztem, hogy a közelben lehetsz. A következő pillanatban kedvesen megkocogtattad a vállamat, én megfordultam, szó nélkül megcsókoltalak, te pedig viszonoztad. Nem tudom, hogy telt el közben tíz perc, csak azt, hogy a film elejét lekéstük.

Így kezdődött, és csodálatos négy év következett - majd valami megtört, de az is lehet, hogy megkopott. Elszoktunk az udvarlástól, megszoktuk a másikat, és már nem akartuk meglepni egymást, mert a varázs egyre fakóbb lett, végül pedig kihunyt. Elbúcsúztunk, és egymás nélkül éltünk tovább: csalódottan, be nem teljesült álmokkal.

Ma újra rohannom kellett, mert az idő vészesen fogyott, az út pedig túlságosan hosszúnak tűnt. Egy pillanatra megpihentem, de az is lehet, hogy feladtam a versenyt az órával. Felpillantottam, és megláttam a régi mozi feliratát. Még kopottabb volt, mint öt évvel ezelőtt, a lámpák nem világítottak, az utolsó műsor plakátját pedig rongyosra mosta az eső. Végleg bezárt, már nem szolgált helyszínéül vidám perceknek, sem randevúknak.

A szívem hangosan dobogott, a lábaim pedig maguktól elindultak, mert valahol legbelül újra át akartam élni azt a régi pillanatot, a vállamon érezni a kezedet. A kopott ablaküvegről régen törölhették le a port, az előtérben is rég járhattak emberek. Vajon ki volt az, aki utoljára nézett körül, mielőtt végleg lekapcsolta a villanyt? Milyen gondolat villanhatott át a fején? Biztosan nem egy olyan kedves, boldogsággal teli, mint amilyen most nekem.

Hiába örültem annak, hogy felidéztem az emléket, sokkal fájóbb volt, mint gondoltam. A szívem azt súgta, hogy hiányzol, a lelkem pedig azt, hogy nem tudok élni nélküled... Elővettem a telefonomat, és hívni kezdtelek. Fogalmam sem volt, hogy itt élsz-e még a városban, vagy nem, egyedül vagy-e, vagy társra leltél...

- Itt állok a mozink előtt - mondtam, miután felvetted -, és nem ugyanaz nélküled!

- Tudom, nekem sem - válaszoltad.

Ez a pár szó elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: igaz, hogy a láng már nem lobogott, amikor elváltunk, de a parázs még most is ott van és izzik. Nem hunyt ki, ahogyan a szívünkből sem tűntek el az érzések...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock