Szükségem van rád, mert nélküled senkinek érzem magam!

Mielőtt valaki mást kezdenék el szeretni, először magamat kell szeretnem. Elképesztően közhelyes, tudom. Hányszor hallottam már ezt az ismerőseimtől, és csak forgattam a szemem...

Hiszen önmagam megszeretése, a külsőm és a belsőm elfogadása egy egész életen át tartó feladat - és ha ebből a hatalmas nagy "igazságból" indulok ki, akkor aztán maximum az öregek otthonában találhat rám az Igazi... Addig meg inkább nem várnék, bocs.

Mégis, ha kicsit a sorok mögé nézek, sajnos be kell látnom, hogy ezek bizony a természet törvényei, az energiák játéka. Amikor ugyanis rosszban vagy magaddal, és egy ellenkező neműtől várod a megváltást, olyankor a tested minden egyes sejtje azt ordítja magából a külvilág felé, hogy "Szét vagyok esve, ments meg!" Lehet, hogy jön majd valaki, és tényleg megment - láttunk már ilyet a világtörténelemben -, de erre alapozni a kapcsolatodat saját magaddal nem egy életbiztosítás. Megment egy időre, csak éppen önmagadtól nem.

A rossz párválasztási szokásaink pedig mind ebből a magból nőnek:

  • "Értéktelennek érzem magam, nem hiszem, hogy jobbat érdemlek - szóval, jó leszel nekem te is."
  • "Képtelen vagyok egyedül helytállni, nem bírok el az élet nehézségeivel - kell egy társ, aki segít, erre pedig jó leszel te is."
  • "Annyit csalódtam már, hogy muszáj visszaigazolást nyernem. Éreznem kell, hogy legalább kellek valakinek - így hát jó leszel te is."

Ha így állsz hozzá a pasikhoz, csak egyre durvább lesz az elkeseredettségből fakadó hajsza. Mivel nem a másik valós személyét nézed - hanem csak azt, hogy ki az, aki pótolni tudja a hiányosságaidat -, így a pofára esések is csak gyűlnek. Te pedig minden egyes csalódás után veszítesz az önbizalmadból, ahelyett, hogy építenéd azt.

Forrás: Shutterstock

De mi lehet a megoldás?

Nekem sincs meg a bombabiztos recept, mert még hiányzik a titkos összetevő. Viszont arra már rájöttem, hogy ha magányomban kergetem a szerelmet, egy a megoldás: elengedem egy időre ezt az érzést, és gőzerővel arra fókuszálok, amiben jó vagyok. Ráfekszem a sportra, szenvedéllyel űzöm a kedvelt hobbijaimat, alkotok a munkámban, időt töltök a barátaimmal. Egyszerűen csak leveszem magamról a párkeresési küzdelem terhét, és hagyom, hogy kiteljesedhessek más területeken. Van egy jelmondatom, ami meglepően sokszor segített már elterelni a figyelmem arról, hogy most épp "nem kellek senkinek". Mégpedig ez: "Ne törődj semmivel, te csak tedd a dolgod!"

Mert azt vallom, hogy a titkos összetevő igazából bennem rejlik: akkor fogja a világ azt érzékelni, hogy készen állok a szerelemre, ha az sugárzik a személyiségemből, hogy szeretem magam.

  • "Értékes vagyok, szerethető, és egy hozzám illő társat érdemlek."
  • "Egyedül is megbirkózom a kihívásokkal, mert ismerem az erősségeimet, és kamatoztatom is őket."
  • "Sokat csalódtam az életben, de minden kudarcomból tanultam, és általuk erősebbé váltam."
  • "Igazából tök jól érzem magam a bőrömben! Szeretnél megismerni?"

Persze nem garantálom, hogy miután kimondtad magadban ezt a pár a bűvös mondatot, máris becsönget az Igazi - de talán több esély van rá így, mint úgy, ha önutálatban fuldokolva várod a sült galambot.

Azért a kisördög ilyenkor is előcsalogathatja belőled a kételyeket: "Na, de mi van, ha így sem jön?" Szerintem onnan fogod tudni, hogy a helyes útra léptél, ha többé már nem hallgatsz rá...

    Ezt olvastad már?