Borzalmas döntést hoztam a túlélésért! Rossz ember vagyok?

Minden ember életében eljön egy kiélezett pillanat, amikor olyan döntést kell hoznia, ami megmutatja, ki is ő valójában - és meghatározza a további életét. Mert a döntése után minden megváltozik...

Ezzel pedig együtt kell élnie. Az én esetemben ez a pillanat akkor jött el, amikor Jocóval és Botonddal együtt töltöttünk egy hétvégét a barátnőink nélkül. Nagyon vártuk már. Együtt nőttünk fel, együtt cserkészkedtünk, közösen próbáltuk ki tizenévesen a terepbiciklit, majd huszonévesen a sziklamászást. Ám a munkánknak köszönhetően eléggé eltunyultunk a hétköznapok mókuskerekében.

Így - vészesen közeledve a harminchoz - elhatároztuk, hogy egy három napos hosszú hétvégét töltünk a hegyekben, olyan Bear Grylls-es szellemiség jegyében zajló férfias kikapcsolódásként. Akkor nem gondoltuk, hogy valóban azzá is válik...

Az erdőben a tóig túráztunk, majd mielőtt ránk sötétedett volna, sátrat vertünk, és halat fogtunk vacsorára, amit megsütöttünk a tűzön. Vacsora közben rengeteg régi cikis sztorit idéztünk fel, és egy üveg házi pálesz mellett röhögtünk rajtuk.

Másnap persze kínzó macskajajra ébredtünk. Nehéz volt a túrázás a zsákokkal, így egészen csendben haladtunk felfelé a hegynek, míg elértük a szikla lábát. Ott táboroztunk le. A másnapi és egyben utolsó programunk a sziklafal megmászása volt. Este még egy komoly póker partit csaptunk, ahol én voltam a vesztes, így nekem kellett kezdeni másnap a mászást a falon. Akkor este még nem éreztük, hogy a szerencse mennyire forgandó...

Forrás: Shutterstock

Reggel bemelegítettünk, hogy az izmaink készen álljanak a megerőltetésre, aztán elindultunk. Én haladtam elől, engem követett Botond, őt pedig Jocó. A mászásnál fontos, hogy legalább három ponton stabil érintkezésünk legyen a fallal, és a negyedik szabad végtagunkkal keressük a továbbhaladásra alkalmas pontot. Fontos a rögzítés, a biztosítás, így fokozatosan haladtunk fölfelé. Három órával később Botond hirtelen megcsúszott, a kövek pedig omlani kezdtek a lába alól az alatta lévő Jocó fejére, és egyikük sem bírta megtartani magát.

Abban a pillanatban éreztem a rántást és a súlyt, kapaszkodtam is, ahogy tudtam. Hallottam, ahogy Jocó kiáltott, de nem értettem, hogy mit. Egy hang sem jött ki a torkomon, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy tartsam magam. Nem tudom, mennyi idő után, de Botondnak is sikerült visszakapaszkodnia a falra, és megtalálnia a három fix pontot. Éreztem, ahogy lazul a kötél, és kevesebb rajtam a súly. Ekkor azonban remegni kezdtek a végtagjaim, mivel túl sokáig voltam ugyanabban a pozícióban. Ezt nevezik varrógép effektusnak. Aztán éppen feljebb léptem volna, amikor elpattant a legfontosabb rögzítő...

Mind hallottuk, ahogy elroppant. Megfagyott bennem a vér. Ez azt jelentette, hogy biztosíték nélkül tartottuk magunkat a falon. Azonnal végiggondoltam, hogy ha az egyikünk elveszítené a fix pontját, akkor mind a mélybe zuhannánk. Ha nem mozdulunk, akkor viszont órák kérdése, mikor találnak meg bennünket. Ennyi időnk nincs, az izmaink hamarabb feladják a harcot. Persze, Jocó és Botond is értették, mit jelent ez, és kezdtek mentálisan szétcsúszni. Pedig ha ilyen esetben nem vagy ott fejben, halott vagy - mi pedig ott és akkor mind függtünk egymástól.

Egy ideig remegő végtagokkal tartottam magam a sziklafalon, nyolc méterre a tetejétől. Volt még egy lehetőség: ha most elindulok, én felérhetek, és túlélhetem. Ezt valószínűleg a barátaim is tudták... Nekem volt a legjobb esélyem a túlélésre. Nem volt más választásom, döntenem kellett - így végül elvágtam a köteleket, és hátra sem nézve megindultam felfelé...

Bacsinszki Petra novellája.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?