Amikor a saját gyerekeink teszik tönkre a boldogságunkat!

Amikor elváltam, azt hiszem, lemondtam a szerelemről. Két gyerekkel ugyan mire lenne időm, és
egyáltalán, vajon ki vonzódhatna hozzám? A barátnőim mondták, hogy épp elég gyerekes elvált pasi
van, talán még előny is lesz, hogy anya vagyok, de én valahogy nem bíztam ebben.

Aztán két évre rá, egyszer csak jött a szerelem. Teljesen sorsszerűnek látszott a találkozásunk. Neki is
két gyereke van, és a válás óta is nagyon sok időt tölt velük. Muzsika volt a fülemnek, milyen
szeretettel beszélt róluk, milyen tökéletesnek tartotta őket. Ja, és ha ez még nem lenne elég, egy fiú és egy lány, szinte egykorúak az én fiammal és lányommal. Úgy tűnt, a mi tündérmesénk lesz a
legvalóságosabb álom a világon.

Annyira csodás volt minden, hogy eldöntöttük, belecsapunk a közepébe, rögtön egy közös nyaralással
kezdjük a nagy "hatos" új életét. Hiszen mi lenne alkalmasabb az összeszoktatásra, ismerkedésre,
mint vízparton, ellazulva, harminc gombóc fagyi társaságában új vizekre evezni? Mi aztán igazán értünk az élethez - gondoltuk. Izgalommal vártuk, hogy megismerjük egymás gyerekeit, ahogy a
közös nyaralást is. Azt hittük, maga lesz a csoda.

Olyan gyorsan történt minden, hogy szinte csak az indulás előtti napra tudtuk összehozni az"ismerkedési estet". Na, de mit számít, hogy nincs idő semmire, a gyerekek szeretnek minket, így miért ne fogadnák el egymást is? Nyilván ők is nagyon boldogok, hogy egy felhőtlen, csupa öröm hételé nézünk. Szegénykékre ugyanúgy ráfér a regenerálódás, mint ránk. Szinte meghatódtunkmagunktól.

A bemutatkozás kicsit visszafogottabb volt, mint gondoltuk - mondjuk, ha nem akarom szépíteni,
akkor azt mondanám, botrányosan semmilyenre sikerült. Mi erőlködtünk, próbáltunk jópofizni,
miközben ők négyen csak néztek ki a fejükből, és nemhogy egymáshoz, hozzánk sem szóltak egy szót
sem. Na, majd ha együtt lesznek egy egész héten, minden más lesz!

Ebben tényleg nem tévedtünk. Már a repülőtéren elkezdődött az ámokfutásuk. Mintha keresték
volna az ellenségeskedésre okot adó ürügyeket. Nyilván az sem segített, hogy az enyémeknek az
apja, a másik két gyereknek az anyja is kijött a repülőtérre, hogy úgy egyben megnézzenek minket és elköszönjenek a gyerekeiktől. Mi magunk is ekkor ismerkedtünk meg az exekkel, ami nekem példáuln olyan szorongást jelentett, amitől folyton a wc-t jártam, míg a gépre vártunk.

Forrás: Shutterstock

A repülőn hármasával ültünk, nem is túl közel egymáshoz, így ott viszonylag nyugalomban volt
mindenki. Ám a szállodában, amikor kiderült, hogy olyan különálló apartmant foglaltunk le, ahol
ugyan három hálószoba van, de mégiscsak egy fedél alatt leszünk mindannyian, máris elkezdődött a nyílt harc. Hogy melyik szoba kié legyen, hogy én legyek az én gyerekeim szobájában, a szerelmem az ő gyerekei szobájában. Vita volt azon, hogyan szabályozzuk be a fürdőszoba használat idejét, hogyan osszuk be, ki mikor nézheti a közös szobában a tévét.

Azon is felháborodtak, hogy közös reggelire akartuk kötelezni őket, mert senki nem akart felkelni a másik miatt... és még sorolhatnám. "Jól indul" - gondoltuk nagyon elkeseredve, de azt hittük, a szeretetünk elég lesz ahhoz, hogy feloldjuk az ellenállást. Nem volt elég. Az első reggel senki nem volt hajlandó reggelizni a másikkal, csak a "saját" családjával. Reggeli után versenyt űztek abból, hogy lefoglalják a napozóágyakat, és így véletlenül se kerülhessenek egymás mellé. Kérdésre kérdéssel válaszoltak, a kérésekre pedig elutasítással.

Pokoli hét volt. Csak néztük őket: vajon kik ezek a kis szörnyetegek, és honnan veszik a bántószavakat, amikkel szándékosan próbálnak fájdalmat okozni? Egy dologban értettünk csak egyet:ugyanolyan "elvetemült" mind a négy. Végiglavíroztuk, majdhogynem szenvedtük az egész hetet, a végén már számoltuk a perceket, hogy mikor indulhatunk haza.

A repülőn jó messzire ültek egymástól a hármasok, a repülőtéren pedig mindenki a saját ott várakozó szülője nyakába ugrott, és szinte el sem köszöntünk. A nyaralás végén egyértelműnek tűnt, hogy ebből sosem lesz hatos csapat, és valószínűleg a találkáink is megmaradnak lopott óráknak, mintha épp megcsalnánk valakit.

Aztán mégsem adtuk fel. Tanultunk a hibánkból: rájöttünk, hogy előbb a gyerekek "megszelídítésén"
kellett volna dolgoznunk, és csak utána meglépni a közös nyaralást. Együtt maradtunk, és lépésről
lépésre haladtunk. Azóta eltelt három év. Jövő héten indulunk a második közös nyaralásra, immáron
úgy tűnik, mind a négy gyerek beleegyezésével. Meglátjuk, mi lesz. Mindenestre a gyógynövényes
nyugtatókat már beszereztem...

Rita történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?